Létrehozva: 2022.12.18.

Tisztázta a félreértéseket a fogdába került magyar énekes

Oláh Gergő jogosítványát nemrég bevonta a rendőrség, az okát ő maga magyarázta el.

Mint ahogy arról már korábban is írtunk, Oláh Gergő pár napot a rácsok mögött töltött, mert az évek alatt több büntetőpontja is összegyűlt. A Nógrád megyei celeb kiléte eleinte ismeretlen volt, ám nemrég ő maga törte meg a csendet az esettel kapcsolatban, számol be a Bors.

Fotó: Móricz István

„10 éve az életem nagy részét autóban töltöm, olykor sietnem kell egyik városból a másikba, vagy az ország egyik végéből a másikba, hogy időben odaérjek a közönséghez, így lett pár gyorshajtás, plusz 1-2 szabálysértés, így sajnos össze is jött a 10 év alatt annyi büntetőpont, ami miatt végül bevonták a jogosítványomat egy időre!

Ez idő alatt voltak olyan esetek, amikor sehogy nem tudtam megoldani, hogy eljussak fontos helyekre, így sajnos autóba ültem! Meg is kaptam érte a büntetésem!

- fogalmazott az énekes a közösségi média oldalán közzétett bejegyzésben.

A következőket szeretném tisztázni, a félreértések miatt:

  • 10 éve VAN JOGOSÍTVÁNYOM!
  • Több mint 1 millió km-ert vezettem le!
  • Soha nem volt semmilyen balesetem!

Nem vagyok tökéletes, hibáztam, de tanultam belőle! Jobban figyelek ezután!!! Megtanultam egy életre, hogy a felelőtlen, meggondolatlan döntéseknek, mindig lesz negatív következménye! Ezt Ti se felejtsétek el!

- írta a poszthoz az énekes.

KIAJOBB

Berki Krisztián nagy álma nem teljesült, mindenkit meglepett a bajnok

Az olimpiai aranyérmes tornász is tippelt az aranycsatára.

KIAJOBB

Berki Krisztián nagy álma nem teljesült, mindenkit meglepett a bajnok

Az olimpiai aranyérmes tornász is tippelt az aranycsatára.


 

origo.hu

Elfogadta Brüsszel az őrült háborús tervet, most minden megváltozik

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

mandiner.hu

Még a HVG-s szakértők is kiröhögik Magyar Péter meséjét az internetblokkolásról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?