Létrehozva: 2022.12.21.

Teljesen kiborult, a gonosz sajtónak üzent a jogsi nélkül furikázó énekes

Van az úgy, hogy az ember kicsit meghúzza magát, ha teljes joggal a rácsok mögé vágják. Nos, Oláh Gerit nem olyan fából faragták.

Oláh Gergő karácsonyi mázba csomagolta az újságíróknak címzett "jókívánságait", miután több lap is beszámolt arról, hogy többszörös gyorshajtásért és egyéb szabálysértésekért megbírságolták. Három hónapra bevonták a vezetői engedélyét, mégis autóba ült, amiért három napra fogdába került. Az énekes azután ismerte be, hogy róla van szó, hogy a sajtóban megjelentek az esetről szóló hírek, melyekben név nélkül, csak "ismert énekesként" aposztrofálták az elkövetőt. 

Fotó: Móricz István

Akkor Gergő egy amolyan bűnbánó, önostorozó posztot tett közzé, melyben meg is indokolta, miért nem törődött az eltiltással, vagyis miért ült újra és újra volán mögé úgy, hogy elvették a jogosítványát. Ahogy ilyenkor lenni szokott, érkezett néhány sajnálkozó komment és persze jónéhány kritikus hangvételű is a megjelent a cikkek alá, Gergő pedig elkövette azt a hibát, hogy el is mélyült ezekben ahelyett, hogy figyelmen kívül hagyta volna őket. 

Egy ponton túl pedig úgy döntött, hogy bűnbakot keres önmaga helyett és úgy vélte, a csúnya, rossz újságírók minden bajának okozói. Vagyis olvasatában nem azért kapott hideget-meleget a fotelhuszároktól mert megszegte a törvényt, hanem azért, mert azt megírták. Ergo a média képviselőire tolta rá saját hibáját. Gergő karácsonyi jókívánságait változtatás nélkül közöljük, így elnézést kérünk a helyenként kissé zavaros fogalmazásért és egyéb hibákért. Betudjuk annak, hogy bár közeleg a szeretet ünnepe, az énekes kissé feszült és éppen nem tombol benne a szeretet:

"Hidd el kérlek, hogy attól, hogy valakinek leírsz egy jó szaftos ócsárlást, alázást, vagy a halálát kívánod kommentben, mindezt úgy hogy egy szót sem váltottál még vele az életben, a te napod és életed nem lesz jobb és nem lesz könyebb a lelkednek sem! Sőt, az sajnos azt jelzi, hogy valami nincs rendben odabent!
Az ilyen emberek irigy, keserű lelkű emberek és én mélységesen sajnálom ezeket az embereket és kívánom nekik, hogy ki tudjanak jönni ebből az állapotból!"- kezdte posztjában az énekes. Gondolatai ezen részével egyébként könnyen egyet lehet érteni, hiszen valóban lehet valami azok lelkével, akik átlépnek egy határt a kommentjeikben. De ezután rátér az újságírókra, akik szerinte megalázták őt. 
 

Fotó: police.hu


"Mi ezekre törekedve próbálunk más emberek felé megnyilvánulni, nem mindig megy, de erősen törekszünk rá és ha valaki hibázik, próbálunk segíteni neki és nem még mélyebbre temetni őt! Az újságírókat is rendkívül és mélységesen sajnálom és kívánom nekik, hogy jöjjön az életükbe olyan munka, lehetőség, hogy ne emberek alázásával kelljen keresniük a pénzüket, mert egy idő után, az eléggé keménnyé és tönkre tudja tenni az ember lelkét! Ezzel a poszttal, teljesen elengedem az elmúlt napokat!
Boldog karácsonyt az összes újságírónak, aki irt rólam az elmúlt pár napban! 
„De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.”
‭‭Galátzia‬ ‭5‬:‭22‬ ‭HUNK‬‬"- zárta gondolatait egy bibliai idézettel Oláh Gergő a béke jegyében. 

Nos, égre-földre kerestük, mely sajtótermékekben alázták meg Gergőt, de még a zugportálokon sem találtunk olyan anyagot, melyben csak egy kicsit is eltértek volna a valóságtól. 

 

 

 

 

 

 

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Hihetetlen leárazás az egyik legnagyobb magyar boltban: egy forinttal akciózták le a túrót, néggyel a tejfölt – nincs rá magyarázat, mi történik

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?