Létrehozva: 2022.08.06.

Csak most lett szalmaözvegy, de máris férfiak ostromolják Demcsák Zsuzsát

Éppen cikkünk nyomán derült fény arra, hogy a műsorvezetőt hónapok óta 5000 kilométer választja el férjétől.

Szerző Maca néni

Demcsák Zsuzsa posztjai alatt rendre elszaporodnak a komment formába öntött pozitív visszacsatolások és ezek többségét bizony az erősebbik nemtől kapja.  Ugyanakkor az is tény, hogy mióta egy szemfüles olvasónk észrevétele nyomán megírtuk, hogy a TV2 sztárjának indiai származású férjéről jó ideje nincs hír, egyre egyértelműbb, hogy a honi férfinép begyújtotta a rakétákat. 

Krishan és Demcsák Zsuzsa

Mint ismeretes, Demcsák Zsuzsa és Krishan hónapok óta külön élnek, hiszen a férfit hazájába szólította a kötelesség. Persze az is hamar kiderült, hogy szó sincs szakításról, hiszen a pár azóta többször is váltott már nyilvános üzenetet egymással, amelyekből kiderült, hogy a szerelmük töretlen és az elválásuk is csupán időleges. Nos, ez az, ami a jelek szerint nem érdekli, vagy legalábbis nem zavarja a Farm VIP házigazdájának rajongóit. Egy-egy fényképes posztja alatt ugyanis elszabadulnak a kommentek és hát a férfiak nem hagynak kétséget afelől, hogy szemet vetettek az egyébként valóban gyönyörű hírességre. 

A kommenteket nem mutatjuk meg, különösen azért, mert akad köztük pár illetlenebb, vagy legalábbis kevésbé illendő, de a képre kattintva végig lehet böngészni a reakciókat. 

Nos, még szerencse, hogy a műsorvezető férje egy igazi hindu és így maga a nyugalom szobra. Ellenkező esetben biztosan a szívéhez kapna néhány hozzászólás láttán...

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Az oroszok ismét áttörtek, az ukránok most Krasznohorivkánál tartóztatták fel őket, Csasziv Jarból szinte semmi nem maradt

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

HŰHA

Reagált az újabb gyorshajtási botrányára L.L. Junior