Létrehozva: 2022.01.25.

Ez a hatalmas, kerek fenék nem kellett Tóth Dávidnak, talán megijedt tőle?

A Nagy Ő nehézbombázója cseppet sem szégyenlős, miután a műsorban faképnél hagyta Tóth Dávidot.

Tavaly nyáron még Tuvic Aleksandra is versenyben volt Tóth Dávid szívéért a Nagy Ő-ben, a fekete hajú szépség állandó jelzője a következő volt a műsor során: A nehézbombázó.

Fotó: Instagram

Aleksandra megjelenését elnézve ez nem is meglepő, ugyanakkor egy idő után az is egyértelművé vált, hogy a hölgy nem igazán az olimpiai ezüstérmes kajakos zsánere, Dávid egyértelműen a kislányosabb arcú, ártatlanabb és természetesebb lányokat preferálja.

Tuvic Aleksandra faképnél hagyta Dávidot (Fotó: TV2)

Aleksandra a műsor egy adott pontján maga döntött úgy, hogy feladja a cicaharcot, lemond Dávid szerelméről, hiszen annyira nem működött köztük a kémia.

A fekete nehézbombázó azóta is szépen gyűjti a követőket, a legtöbb idejét pedig Dubajban tölti. Egyik legfrissebb fotóján méretes popsiját is a rajongók elé tárta, annak ellenére, hogy Dávid szívét nem nyerte el vele.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Tuvic Aleksandra (@tuvic_aleksandra) által megosztott bejegyzés

“Többet ésszel, mint erővel“ – írta Aleksandra a fotóhoz, hogy a bölcselkedés se maradjon el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Olaszország válaszolt Macron őrült, világháborús tervére

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját