Létrehozva: 2020.08.13.

Fásy Zsüliett soha többé nem tér vissza a régi életmódjához – Videó!

A fiatal lány két és fél év alatt szabadult meg a pluszkilóktól: a fogyása mögött húzódó komoly munkáról őszintén mesélt.

Két és fél év munkája ért be Fásy Zsüliettnél. Fásy Ádám egyetlen lánya ugyanis ekkor döntött úgy, hogy leszámol az addigi életmódjával, és ezentúl egészségesen táplálkozik.

Zsüliett kis lépésekben haladt: először elkezdte felvizezni a szénsavas üdítőket, majd végül már csak vizet ivott. A joghurtokat light fajtára cserélte, és keveset evett, több adagban.

Fotó: TV2

Emellett sem péksüteményt, sem csokoládét nem evett. Bár volt, amikor hónapokig stagnált a fogyása, ő mégsem adta fel, január óta pedig rendszeresen tornázik otthon.

„Meg tudom tartani a leadott súlyt. Nyilván nem fogok visszatérni már a korábbi életvitelemhez. Nem eszem már azokat az ételeket, amiket régen, persze lehetséges, hogy néha egy-egy falatra elcsábulok majd. De már nem kívánom az egészségtelen ételeket” – árulta el a Mokkában a fiatal lány.

A Mokka videóját itt tekintheted meg:

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?