Létrehozva: 2019.06.29.

Ezért ment tönkre Polyák Lilla és Homonnay Zsolt házassága

A színésznõ kapcsolata már nem volt a régi Zsolttal. Máté mellett azonban megtalálta azt, amire mindig is vágyott.

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt 2016-ban döntöttek úgy, hogy lezárják kapcsolatukat, és elválnak. A gyönyörű színésznő most elárulta, szerinte mi volt az egyik oka annak, hogy nem működött megfelelően a kapcsolatuk.

"Máté mellett újra megtaláltam valamit, ami a korábbi házasságom utolsó éveiben, a kapcsolat romlásával elvesztettem. Nekem fontos, hogy azt a férfit, akivel élem az életemet, tudjam támogatni. Ez sokáig jól működött köztünk Zsolttal is, de aztán mintha elmentünk volna egymás mellett. Nem mondom, hogy egyértelműen ez volt a válás oka, de közrejátszott, az biztos" - fogalmazott a Borsnak Lilla, aki azt is elárulta, hogy volt férjével elsősorban a gyerekek miatt ennyire jó a viszonyuk.

"Ha akár mindkét fél is akarja, egy válás tele van fájdalommal, főleg az elején, de mi akkor is a gyerekek érdekeit tartottuk szem előtt.

A gyerekek jólétének záloga a mi jó viszonyunk, ezért ehhez tartottuk magunkat, miközben megpróbáltuk elfogadni, ami megváltoztathatatlan

- mondta a színésznő.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

A Bayern sztárja Kassai Viktorra utalva bírózott a Real ellen kiesés után

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

HŰHA

Reagált az újabb gyorshajtási botrányára L.L. Junior