Létrehozva: 2019.05.21.

Kampányhajrá: Sok százezer embert keres fel a Fidesz

Jóval több, mint másfél millióan írták alá Orbán Viktor programját a bevándorlás megállítására, de az igazi próba vasárnap jön.

Új szakaszba lépett a Fidesz európai parlamenti (EP-) kampánya ezen a héten, a kormánypárt minden erejével támogatói közvetlen elérésére helyezi a hangsúlyt - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója Budapesten, újságírók előtt

Hidvéghi Balázs azt mondta, több tízezer aktivistával sok százezer embert fognak felkeresni személyesen, illetve felhívni telefonon.

"Arra kérjük támogatóinkat, hogy mindenki legyen ott most vasárnap. Menjünk el és szavazzunk egy erős és független Magyarországra az Európai Unióban! Menjünk el és szavazzunk, küldjünk erős és világos üzenetet Brüsszelnek arról, hogy a bevándorlást meg kell állítani és Európát meg kell védeni"

- buzdított a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Arról is beszélt, hogy egy intenzív és sikeres időszakon vannak túl a kampányban, az elmúlt hetekben 200-nál is több fórumot tartottak országszerte, ahol több mint 40 ezer emberrel találkoztak személyesen.

Az eddig összesített adatok alapján jóval több mint másfél millióan írták alá Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos programját a bevándorlás megállítására

- közölte. Hangsúlyozta azonban, hogy az igazi próba most jön: "vasárnap mindenkinek el kell menni szavazni, mert csak így biztosítható, hogy hazánk olyan képviselőket küldjön az EP-be, akik számára ott is mindig Magyarország és a magyar emberek érdeke lesz az első".

Hidvéghi Balázs szerint óriási a tétje a mostani EP-választásnak, azt mondta: Brüsszelben új vezetésre van szükség, amely megvédi Európát a bevándorlástól, a terrorizmustól, amely megvédi az európai keresztény kultúrát, a fiatalok jövőjét és a nemzetek Európáját.

Szavait azzal zárta, hogy a pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP-re lehet számítani, egyedül a Fidesz-KDNP áll ki a bevándorlás ellen.

"Az ellenzéki pártokra nem lehet számítani Magyarország védelmében"

- tette hozzá, ezért arra biztatott mindenkit, hogy menjen el és szavazzon a Fideszre vasárnap.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás

POLITIK

Karácsony ki akarja tiltani a 10 évnél idősebb kocsikat Pestről

POLITIK

Hatalmas offenzívára készülnek az oroszok

POLITIK

Miért akarnak a nyugat-európaiak Ukrajnában meghalni?