Létrehozva: 2024.04.12.

A Házasság első látásra Petrája kitálalt: „az egész stáb engem vigasztalt”

Egy egyszerű késésből óriási botrány lett. A Házasság első látásra munkatársai is ledöbbentek.

Bár úgy tűnt, végre békés útra tért Petra és András kapcsolata, mivel sikerült közös nevezőre jutniuk Enikő és Péter ügyében, nem tartott sokáig a béke. A Házasság első látásra legmegosztóbb párja ismét hánykolódik az érzelmek tengerén.

Házasság első látásra csoportterápia András Petra HEL
Viszontagságos a kapcsolata a Házasság első látásra párjának – Fotó: TV2

Volt két jó napunk, de megint elharapódzott a dolog

 – mesélte erről a lány.

Emlékezhetünk, az újabb konfliktus abból indult, hogy Petra elkésett a stúdióból, ahol András egy meglepetéssel várta, közös dalt szeretett volna készíteni vele. A lány háromnegyed órával a megbeszélt időpont után állított be, amiért hideg indulattal átitatott szidást kapott, és csak vállai közé húzott nyakkal, hüppögve tudott bocsánatot kérni.

Úgy tűnt, ezzel el is vonult a viharfelhő, a szám elkészült, ők pedig hazamentek – ám ekkor folytatódott a vita. Andris ugyanis nem csak erre az egy esetre tért ki, általában van problémája Petra élethez való hozzáállásával, és nem tűri, hogy eltérjen az ő szabályaitól:

András: Tudod miről beszélek, még egyszer ilyet ebben a két hétben nem akarok meglátni és tapasztalni sem!

Petra: Te nem gondolod, hogy megmondod, hogy én hogyan viselkedjek?

András: Addig, ameddig ebben a lakásban vagy, bizonyos emberi tulajdonságokat és viselkedéseket elvárok. Önmagához képest mindenki próbáljon meg normális maradni!

Petra: Szerintem meg rohadtul kérjél bocsánatot!

András: Nem fogok bocsánatot kérni, mert azt a viselkedést…

Petra:Milyen viselkedést?

András: Azt az ijesztő viselkedést…

Petra: Milyen ijesztő viselkedést? Te hülye vagy?

András: Igen, hülye vagyok, hogy beengedtelek ebbe a lakásba.

 

A Házasság első látásra stábja támogatta Petrát

Ezután azt láttuk, hogy Petra elhagyja a lakást. 

Itt azonban volt, ami az adásban nem volt látható.

Az egész stáb ledöbbent, amikor elrohantam a lakásból. Miközben távoztam, nagyon erős dolgokat vágott a fejemhez, a stáb is totál ledöbbent, annyira feszült volt a légkör. Miután leálltak a kamerák, az egész stáb engem vigasztalt, hogy miken megyek keresztül

 – emlékezett vissza Petra.

Ennek ellenére András másnapra összehívta a barátait, hogy támogassák Petra meggyőzésében: szerinte a lány nem csak a fáradtság miatt viselkedik úgy, ahogy, hanem más áll a dolog mögött. A hosszú beszélgetés visszanézhető a TV2Play-en, ám végül arra lyukadnak ki, hogy Petrának személyes konzultációt kellene kérnie a pszichológusoktól, ennek az ötletnek ő kifejezetten örült.

Házasság első látásra András Petra barátok közbelépés
Barátai támogatták Andrást Petra meggyőzésében – Fotó: TV2

A ma 19.55-kor kezdődő adásban pedig ismét erős mondatok hangzanak el, ami kettejük kapcsolatát illeti a kísérlet hátralévő részében.

 

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

mandiner.hu

Szabadulhat Gyárfás? Találtak egy szálat, ami ügyvédje szerint elvezethet az igazsághoz

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

travelo.hu

Megszületett a balatoni bringázás Kéktúrája - Megcsináltuk az egyik szakaszát

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó