Létrehozva: 2023.11.07.

Shane Tusup megtörte a csendet, tiszta vizet öntött a pohárba

Shane Tusup mindent elárult az eljegyzésről.

Örülhetnek Shane Tusup rajongói, ugyanis úgy tűnik, hogy a sztáredző végre megtalálta az igazit. Hosszú Katinka és Szabó Zsófi után Nagy Viktória Zoé rabolta el a szívét, és minden jel arra utal, hogy örökké az övé lesz, hiszen a híresség nemrég megkérte a szerelme kezét, aki boldogan válaszolt igennel a nagy kérdésre.

Nagy Viktória Zoé és Shane Tusup / Fotó: Szabolcs László

Shane Tusup megtörte a csendet, most a hot! magazinnak engedett betekintést a féltve őrzött magánéletébe, és elmondta, hogyan is zajlott a lánykérés.

Hosszú ideje szerettem volna megkérni Viki kezét, de folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mi lehetne a legjobb alkalom erre. Szerettem volna jelentőségteljes, izgalmas, de közben természetes lenni. Azt mondtam Vikinek, hogy egy gin-koktél rendezvényre viszem, amit az üzlettársam öt perccel előtte lemondott. Mivel ez egy megbeszélt dolog volt, nem is idegeskedtem, ami már feltűnő volt Vikinek, mert az üzleti életben nem ismerek tréfát. Így, ha már a Citadellán voltunk, elvittem sétálni, és az első csókunk helyszínétől száz méterre letérdeltem, és megkértem a kezét. Tudom, mennyire szereti az apróságokat, én pedig nem vagyok híve a drága, látványos, túltolt dolgoknak, így az eljegyzésnek is inkább a meghitt részére mentem rá

– mesélte Shane Tusup.

A szerelmespárral készült teljes beszélgetést a szerdai hot! magazinban kell majd keresni, illetve a BorsOnline felületén.

 

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

metropol.hu

Gyászol Veréb Tamás, családtagját veszítette el

mandiner.hu

Kiakadt Oroszország hazánkra, Nagy Ervin sztorija Magyar Péterrel, testőrök által elfoglalt kocsiról kérdeztük a MÁV-ot – ez volt a hét 3 legolvasottabb cikke péntekig

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában