Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.07.26.

Először nyaral együtt Judy és új párja - Fotó

Válása után újra boldog Judy, rátalált a szerelem. Az énekesnő kislányával és új párjával Olaszországba utazott, ez az első igazi közös nyaralásuk. Úgy látszik minden nagyon jól alakul, mert a sztáranyuka Instagramján meg is mutatta a jóképű férfit.

Sokkolta a közvéleményt, amikor pár hónapja kiderült: Judy 12 év után elválik a férjétől. Hatalmas szerelem volt az övéké, de már tavaly decemberben lehetett tudni, hogy gond van a házasságukban. Pedig az énekesnő sokáig küzdött, hogy megmentse azt a szerelmet, ami sokáig összefűzte őket és aminek kislányuk a gyümölcse. De, végül már nem volt más megoldás, csak a válás, Judy nem is tagadta: nehéz időszakon van túl. De most újra boldog, nem is hitte, hogy Ámor nyila újra eltalálja, főleg nem ilyen hamar.

Judy és új pasija
Először nyaral együtt új párjával Judy - Fotó: Instagram

 

 

Judy először nyaral együtt új párjával

Nemrég mesélt arról Judy, hogy a válása után megjelent egy új férfi az életében. De, nem akart egyelőre beszélni róla, egyrészt tanult a múlt hibáiból, másrészt úgy érezte, ez még csak ismerkedés, nem kapcsolat.

Én mindig akkor szoktam csak megszólalni bármiről, amikor már valami nagyon biztos. Egyelőre csak annyit mondok, hogy most nagyon boldog az életem, bár mindig is az lesz, hiszen van egy csodálatos gyermekem.

– mondta nemrég a Tények Pluszban az énekesnő.

De, most úgy látszott szintet lépett a kapcsolatuk, mert Judy Instagram sztorijában egy jóképű férfival és a kislányával látható, szívecskével megjelölve. Mindenesetre ezek szerint ez már valódi kapcsolat, hiszen nem csak együtt utaztak el Olaszországba, de Majszi -  a sztáranyuka lánya -  is velük tartott. 


 


 


 

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”