Létrehozva: 2023.05.13.

Fény derült a titokra: ezért viselt kesztyűt Michael Jackson csupán az egyik kezén

Mondhatni az énekes védjegyévé vált a fél pár kesztyű. De miért? Most eláruljuk!

Kétségtelen, hogy igazi különc volt a pop királyának cseppet sem alaptalanul nevezett Michael Jackson. Dalai mellett nem csak a róla szóló különféle pletykák és a botrányok biztosították, hogy mindig a figyelem középpontjában volt, de bizony extrém megjelenése is, melynek egyik alappillére volt az a fél pár fehér kesztyű, amit 1983-ban láthatunk először rajta, és onnantól védjegyévé is vált. Ő maga azzal magyarázta a különös, trendteremtő mozzanatot, hogy a két kesztyű unalmas, átlagos, ha azonban csak az egyik kezére húz, az különleges és menő – valójában azonban egész más indokolta döntését.

Michael Jackson, 2001. AFP PHOTO (Photo by BETH A. KEISER / POOL / AFP)
Michael Jackson eredetileg az egészsége miatt kezdte el hordani a fél pár kesztyűt  Fotó: AFP

Minderről csak Jackó 2009-es halála után beszélt a néhai Cicely Tyson. A színésznő ekkor fedte fel az énekes kesztyűjének a titkát, az interjú azonban sokáig nem került a nyilvánosság elé. Cicely Tyson elárulta: a nyolcvanas évek elején Jackson pigmenthiánnyal járó bőrbetegségének első tüneteit igyekezett elejteni a kesztyűvel. Mindezt pedig onnét tudja, hogy akkoriban egy divattervezőjük volt: ő mesélt Cicelynek a kesztyűről.

Azt mondta: épp ezt a kesztyűt csinálom Micaelnek! Elkezdett nála vitiligo kialakulni, és a kezén jelent meg először.

Tíz évig hallgatott betegségéről Michael Jackson

Noha nem nevezte meg betegségét, Michael Jackson 1993-ban, egy Oprah-interjú során beszélt először arról, miként lehetséges, hogy egyre világosabb a bőre. Sokan ugyanis azt pletykálták, hogy kifehéríttette. Ekkor fedte fel titkát: egy bőrbetegség miatt halnak el a pigmentjei. Később Oprah így emlékezett vissza erre az ominózus interjúra:

"1993-ban még senki sem értette, mi ez. Még senki nem tudott semmit a vitiligóról. Éreztem, hogy ez az egyik terület, ami különösen érzékenyen érinti Michaelt."

(Via)

FÜLES

Michael Jackson azt tervezte, hogy feleségül veszi Diana hercegnőt

Michael Jackson rajongott Diana hercegnőért és feleségül akarta venni.

FÜLES

Michael Jackson azt tervezte, hogy feleségül veszi Diana hercegnőt

Michael Jackson rajongott Diana hercegnőért és feleségül akarta venni.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Megállapodások születtek Kínával – hamarosan bejelentéseket tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

mandiner.hu

Térképen az oroszok által frissen elfoglalt területek

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

astronet.hu

Idén május 9-én van Áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője