Létrehozva: 2023.04.10.

Fotón Katalin hercegné életének legnehezebb pillanata

Az azóta hírhedté vált fotó láttán sokakat nem lepett meg, hogy mit volt Vilmos herceg feleségének az egyik legrosszabb pillanata.

Lassan már ott tartunk, hogy a nyilvánosságtól Angliából Amerikába „menekülő” Harry herceg és Meghan Markle körüli mizéria jobban meg lesz örökítve az utókornak, mint a történelem.

 Kate Middleton elárulta, mi volt a legnehezebb dolog az életében Fotó: JUSTIN TALLIS / AFP

Erre újabb ékes példa Robert Jobson királyi tudósító, „Our King” című könyve, melyben mások mellett azt is részletesebben tárgyalja, hogy Katalin hercegné nem repesett az örömtől, amikor kiderült, hogy Meghan Markle és Harry herceg társaságában kell majd végigsétálnia a windsori kastély udvarán. Az eset természetesen még II. Erzsébet temetési szertartása előtt történt.

Az író szerint Kate Middleton később egyenesen a legnehezebb dolognak nevezte, amit életében valaha is csinálnia kellett. Ezt pedig el is hisszük, hiszen az akkor négyükről készült fotó bejárta a világot, és hát finoman szólva is érezni lehetett, hogy nem csak a gyász miatt vágnak fancsali képet. A könyvből az is kiderül, hogy annak az ötlete, hogy együtt sétáljanak ki a kastély elé a gyászolókhoz, Vilmos hercegtől származott. Ezzel is a család egységét próbálta bizonygatni, és mint azt tudjuk, az csak a temetési szertartás végéig tartott. 

Most pedig a fél világot az tartja lázban, III. Károly májusi koronázásán újra együtt vonul-e majd nagy négyes, és ha igen, melyiküknek lesz fájdalmasabb arckifejezése...

Íme, az azóta hírhedtté vált fotó:

 

 

origo.hu

Így magyarázkodott Mészöly Géza az Újpest újabb megalázó veresége után

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”