Létrehozva: 2023.01.31.
Módosítva: 2023.01.31.

Rég láttuk! Remek formában tért vissza Oláh Ibolya – Fotó

Oláh Ibolya is a Sztárban sztár legújabb évadának mezőnyét erősíti.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Oláh Ibolya is a Sztárban sztár kilencedik évadának mezőnyét erősíti. Az énekesnő közel húsz évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, a közönség pedig azonnal a szívébe zárta. Bár az azt követő években inkább háttérbe vonult, azóta nagy visszatérést tudhat maga mögött. Nem tagadja, a kezdeteket megszenvedte, de annál nagyobb a bizonyítási vágy benne, főleg úgy, hogy tudja, nehéz feladat vár rá.

Fotó: Szabolcs László
Oláh Ibolya is a Sztárban sztár mezőnyét erősíti

A műsor sajtótájékoztatóján Tilla azonnal rá is kérdezett arra, miért vállalta el a műsort, amiből egy vicces adok-kapok született.

A pénzért... Viccet félretéve, szerintem ezt mindannyian egy kihívásnak tekintjük. Készítem magam, mert nagyon nehéz lesz mások bőrébe belebújni, alakítani, formálni annak a bizonyos embernek a stílusát. Emellett pedig egy jó bulinak tartom. Őszintén szólva, már várom, hogy mi az istent fogok majd csinálni. Azt viszont tudom, hogy általában akkor csinálok jó dolgokat, amikor nem tudom, hogy mit csinálok

– nevetett Ibolya. 

Kicsúszott a lába alól a talaj

Ibolya kendőzetlen őszinteséggel vallott arról az időszakról, mikor berobbant a köztudatba. Bár azt hihetnénk, hogy élvezte a hírnévvel járó figyelmet, ez nem így volt. Hiába vették körül jó emberek, nem tudott élni a lehetőséggel.

„A kezdetekkor nehezen kezeltem az érzelmeimet. Talán nehéz elhinni, de visszagondolva: az ismertség először sokkal megrázóbb dolognak tűnt, mint Tiszadobon takarítani. Talán az egyszerűségben van a titok. A dolgok túl komplexek lettek a műsor alatt, s habár éreztem, hogy jó emberek vesznek körül, mégsem tudtam igazán élni a lehetőségeimmel, kicsúszott a talaj a lábam alól” – mondta korábban a Borsnak Oláh Ibolya.

 

 

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Megnősül Leblanc Győző fiatalabb fia – "Boldog vagyok, hogy a fiam esküvőjén ott lehetek, és japán unokám lesz"

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”