Létrehozva: 2022.09.24.

Itt az első hivatalos fotó III. Károly királyról: megható gesztust tett édesanyjának

III. Károlyt ugyan még nem koronázták királlyá, de már megkezdte hivatali munkáját. Elkötelezetten vette át elhunyt édesanyja, II. Erzsébet feladatait.

A Buckihngham-palota megosztotta III. Károly király első hivatalos fényképét, amelyen éppen az íróasztalánál dolgozik. A rendkívüli fotón már látható az a bizonyos piros doboz is, ami az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség kormányzati iratait tartalmazza. A hivatalos dokumentumokat a Magántitkári Hivatalból egy lezárt vörös küldeménydobozban küldik a királynak, bárhol is tartózkodjon.

II. ERZSÉBET; III. KÁROLY; ANNA hercegnõ
Fotó: Hannah Mckay

A kép egyébként három nappal II. Erzsébet királynő halála után készült, de csak most osztották meg a nyilvánossággal a királyi család hivatalos Instagram-oldalán. Károly fotója mellé pedig három olyat is megosztottak, amiken a megboldogult királynő látható a hivatalos piros dobozzal uralkodásának különböző időszakaiban.

Mint a bejegyzésben írják, a mindenkori uralkodó feladata a piros dobozban elhelyezett miniszterek és képviselőik által küldött hivatalos dokumentumok átolvasása és az ehhez kapcsoló intézkedések. Őfelsége Erzsébet királynő 1952-es megkoronázása után minden napján kapott egy új doboznyi levelet, beleértve a hétvégéket és az ünnepnapokat is, egyedüli kivételt jelentett e kötelessége alól a karácsony napja.

Károly király mögött az asztalon édesanyja és édesapja, II. Erzsébet és Fülöp herceg közös képe áll.


 


 

origo.hu

Oroszország áttörte az ukrán védelmet Donyeckben, Ukrajna védtelen az orosz drónokkal szemben

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

„Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: az orosz külügy véres bosszút esküdött

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja