Létrehozva: 2021.06.01.

Drámai részletek derültek ki az Edda zenészének balesetéről

Nem is a saját autóját törte össze az ittas vezetése miatt Hetényi Zoltán.

Mint arról a Ripost is beszámolt, szombat éjjel összetörte luxusautóját az Edda dobosa, Hetényi Zoltán.

A zenész, elmondása szerint, két korsó sört ivott meg, mielőtt beült volna a tűzpiros KIA Stinger sportkocsijába, és azzal nekirohant a Népligetben épülő kézilabdacsarnok területét védő ideiglenes kerítésnek.

Budapest, 2018. október 26.
Hetényi Zoltán dobos, az Edda Mûvek tagja a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban a meghívott vendégek az Edda Mûvek rockegyüttes megalakulását és pályáját elevenítik fel.
MTVA Fotó: Zih Zsolt

A legóvatosabb becslések szerint is eléri a totálkárosra tört autó a 18 millió forintot. Ráadásul a jármű még nem volt teljesen a sajátja…

„A kocsit lízingelem, ami havonta 130 ezer forintba kerül. Formailag nem én fizetem, hanem a cégem, de ez most lényegében mellékes. Sokan azt hihetik, hogy ekkora össze egy sikeres rockzenész számára aprópénz, de mindenki elhiheti, hogy a mi büdzsénkből is hiányozni fog” – magyarázta Hetényi Zoltán a Borsnak, aki a jövőben kétszer is meggondolja, hogy valaha is bármilyen italba is belekortyoljon, ha utána volán mögé szeretne ülni.

Hetényi Zoltán már nagyon bánja, hogy két sör után kocsiba ült
Fotó: Bors

Így a dobosnak az anyagi kára az egekbe szökik, de mégsem ez bántja a leginkább. Teljesen ledöbbent azon, hogy sokan a halálát kívánják az ittas vezetése óta.

„Az internetes fórumozók olyanokat írnak, hogy le kellene engem lőni, és örökre el kellene venni a jogosítványomat” – méltatlankodott az előadóművész, akit vérvételre előállítottak a rendőrségre, de ott nem rabosították.

„Az ügyvédem azt mondta, hogy sokat számít, hogy velem akarnak-e majd példát statuálni, hiszen ismert emberként a figyelem középpontjában vagyok, ezért különösen nem mindegy, hogyan viselkedem. Jobb esetben elvárják, hogy középiskolákban tartsak megelőző előadásokat. Ezt egyébként magamtól is megtenném, hiszen az én esetem is bizonyítja, hogy vezetés előtt fogyasztva sajnos akármilyen csekély mennyiségű alkohol is problémát, rosszabb esetben tragédiát okozhat” – nyilatkozta a rocker.

Hetényi Zoltán beismerte felelősségét, és elmondta: a jogosítványát egyelőre nem vették el. A zenekar vezetője, Pataky Attila mindenesetre alaposan kiosztotta.

Megivott két korsó sört, majd totálkárosra törte autóját az Edda dobosa. Hetényi Zoltán karcolásokkal és zúzódásokkal úszta meg a balesetet, azonnal beismerte felelősségét. „Egy buliból tartottam hazafelé. Az összejövetelen valóban megittam két sört, de töményet nem fogyasztottam mellé, mert tudtam, hogy autóval vagyok. Belátom, ilyen kevés alkohol után is hiba volt volán mögé ülnöm. SOKKAL ROSSZABBUL IS JÁRHATTAM VOLNA, ÉS KÜLÖN SZERENCSE, HOGY NEM SÉRÜLT MEG SENKI. Azt hiszem, tanultam az esetből, hiszen szeretném tisztességgel felnevelni a gyermekemet. Nyilván nagyon megijedtem, és sok mindent átértékeltem” – mondta a Borsnak. „A helyszínen megfújatták velem a szondát, ami elszíneződött. Erre való tekintettel beszállítottak véralkoholszint-vizsgálatra. Az eredmény ismeretében döntik el, hogy bevonják-e a vezetői engedélyemet. Nyilván nem örülnék, ha egy ideig nem ülhetnék autóba, hiszen olyan is előfordul, hogy a koncertekre nem a zenekari busszal megyek, hanem külön” – tette hozzá. Pataky Attila, az Edda frontembere is reagált a balesetre. „Zoli kapott egy komoly fejmosást, és megmondtam neki, hogy viselnie kell a következményeket. Természetesen örülünk, hogy legalább nem esett baja, hiszen egy autó pótolható, de az élet nem” – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival