Létrehozva: 2020.10.27.

Clooney-ék nem értették, mit keresnek Harry-ék lakodalmán

Meghan azért hívta meg őket, mert nagy barátok. Csak erről George és Amal Clooney nem tudott.

Amikor 2018 májusában Harry és Meghan összekötötték az életüket, tucatnyi világsztárt is meginvitáltak, köztük George és Amal Clooney-t. Akikről most kiderült, hogy akkor még nem is ismerték a sussexi hercegi párt. Nem értették, miért kaptak meghívót, de elmentek, mert egy ilyen alkalmat nem hagy ki az ember. Ezt Harry egyik keresztanyjának mesélték el ott, aki a barátságukról érdeklődött.

Fotó: Getty Images

Meghan a lagzit követően jó barátnőjeként emlegette Amalt, pedig csak jóval azután lett közeli a kapcsolatuk, hogy az esküvői meghívást viszonozva, Harryéket vendégül látták az angliai és az olasz Clooney-birtokon.

Fotó: Getty Images

A történet azért is vicces, mert George és Amal kiemelt helyen, a távoli rokonok és a nemesek mellett ülhettek a templomban, miközben Beckhamék csak hátul. Pedig David évtizedek óta tényleg Harry és Vilmos barátja...

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

ripost.hu

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában