Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.12.05.

Kiszivárogtak a titkolózó sztárpár esküvőjének részletei

Katie Holmes és Jamie Foxx nem akármilyen lakodalmat terveznek, és még idén oltár elé állnak.

Azt már néhány napja tudni, hogy Katie Holmes és Jamie Foxx Párizsban mondják majd ki a boldogító igeneket. Most azonban további részletek derültek ki az eddigi teljes titokban szervezett lakodalomról.

Az egyik bennfentes szerint december 18-a körül lesz az esküvő, ugyanis akkor van Katie születésnapja. A vendégseregben pedig annyi világsztár lesz, mint egy Oscar-gálán. Többek közt Beyoncé és Jay-Z, Heidi Klum, illetve Jennifer Lopez is az örömpárral ünnepel majd.

Katie 12 éves kislánya, Suri természetesen fontos feladatot kap majd a ceremónián, ő lesz a koszorúslány, és végig édesanyja mellett áll majd az oltárnál.

Jamie és Katie nagyjából 2013 nyara óta alkotnak egy párt, de egészen tavalyig tagadták, hogy bármi közük lenne egymáshoz barátságon kívül. De tavaly végül felvállalták a szerelmüket, és azóta rendszeresen együtt mutatkoznak. A hosszú titkolózásra valószínűleg azért volt szükség, mert Katie és Tom Cruise abban egyeztek meg a 2012-es válásukkor, hogy a színésznő 5 éven át nem randevúzik senkivel nyilvánosan.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?

FÜLES

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”