Létrehozva: 2018.02.22.

Szteroidokkal segít az orvos Détár Enikőn!

Détár Enikõ a közelmúltban két térdmûtéten is átesett, és még mindig nem érzi magát teljesen egészségesnek. Az 53 éves színésznõ azonban mindent megtesz azért, hogy a közönség semmit se vegyen észre szenvedésébõl!

Détár Enikőnek jelenleg egyáltalán nincs ideje a sportra, és az egészséges étkezés sem mindig jön össze a nagy rohanás közepette. Ráadásul két évvel ezelőtti autóbalesetét sem heverte még ki teljesen.

"A térdműtétem óta, két éve egyáltalán nem sportolok, viszont hamarosan szeretném visszahozni az életembe a mozgást. Most a színpadi tánc az egyetlen, ami karbantart. Meg az orvosok. Vitaminokat szedek, és bevallom, ha nagyon nagy baj van, akkor igénybe veszek olyan orvosi segítségeket, melyekről tudom, hogy hosszú távon nem jók, mégis ilyenkor gyorsan segítenek. Ilyen az életem folyamán már többször előfordult! Volt, hogy csak úgy tudtam végigcsinálni egy előadást, hogy szteroidokat kaptam. Időnként olyan az életem, mint a versenysport: feltuningolnak az orvosok" – mondta Enikő, akinek az életében minden adott ahhoz, hogy az influenzaszezonban megfertőződjön.

"Nagyon keveset alszom, ami az immunrendszeremet nyilván gyengíti. Igyekszem minden reggel felkelni a fiammal együtt, hogy legalább azt a tíz percet vele tudjam tölteni, ami ilyenkor lehetséges" - folytatta Enikő, akinek most kiemelten fontos, hogy az állóképessége a topon legyen, hiszen egy nagyszabású musicalben kapott szerepet!

"Sajnos nagyon kevés idő jut magamra. Sokkal kevesebb, mint azt az emberek gondolnák! Olyan kis gyerekes trükkjeim vannak, ha otthon főzök, akkor néha felveszem a lábsúlyzót, a derekamra tekerem, addig is edzek. Ha olyan előadásom van, ahol nem kell végig a színpadon lennem, azt az időt igyekszem arra fordítani, hogy az öltözőben kondizzak kicsit" - kezdte mosolyogva a Madách Színház sztárja.

"A Talpra, Magyar! nagyon közel áll a szívemhez! Ez a musical 2018-ban íródott, és mindig jó egy olyan darabban részt venni, aminek nincs előélete. Fontos, hogy szülessenek új, magyar színpadi művek! Egy öregedő, vidéki színésznőt, Arankát alakítom. A musical fő kérdése: ki tud ember maradni egy kiélezett történelmi helyzetben?" – tette hozzá az elismert művésznő, aki boldog, hogy egy kivételes színészgárdával dolgozhat együtt. Alig várja az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára íródott rockmusical március 15-i ősbemutatóját a Sportarénában!

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, ez nagy durranás!

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Melyik a legegészségesebb olívaolaj? Segítünk a választásban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”