Létrehozva: 2016.12.21.

Nem volt visszaút: Meg kellett műteni Szűcs Judithot

A 63 évesen is bombaformában lévõ énekesnõ nagyon félt az operációtól, de be kellett látnia, hogy a beavatkozás elkerülhetetlen.

Szűcs Judithot régóta zavarta, hogy az utóbbi években egyre gyengülő a látása, szemüveg vagy kontaktlencse nélkül már alig látott. Így nagy döntésre szánta rá magát.

Bár rettegett a beavatkozástól, lézeres szemműtétre vállalkozott. Az operáció szerencsére minden komplikáció nélkül lezajlott, így a 63 éves énekesnő gőzerővel készülhet jövő évi, jubileumi koncertjére.

"Nagyon boldog vagyok, hogy újra tökéletesen látok. Bevallom, ez volt az első alkalom, hogy féltem, mert ez nem olyan dolog, mint egy hajvágás vagy egy manikűr, hogy beleszólhatok, itt vakon rá kellett bíznom magam egy másik emberre. De szerencsére az orvosom hibátlan munkát végzett, tíz perc volt az életemből, és két nap múlva már szemüveg és kontaktlencse nélkül olvastam, tévéztem, bármit csinálhattam"

- mesélte boldogan a Lokálnak a csúcsformában lévő díva, aki már hét éve menyasszony, eddig azonban nem volt ideje férjhez menni szerelméhez.

"Az első évtől jegyben járunk a párommal, de nem siettük el a dolgot, azóta pedig annyira besűrűsödtek a teendők, hogy nem volt időm a szervezésre. Nem mintha nagy lakodalmat terveznénk. Szűk családi, baráti körben, egy vacsorával ünnepeljük meg, hogy egybekelünk"

- tette hozzá mosolyogva.

 

 

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”