Létrehozva: 2015.05.18.

Andor Éva Azurák Csaba miatt távozott a TV2-től

A Blikk információi szerint Azurák Csaba menesztette Andor Évát a Tényekbõl. A híradós március vége óta tartott ettõl, akkor küldték el a csatornától fõszerkesztõ párját.

Andor Évát látszólag hirtelen menesztették a Tényekből: a TV2 szombaton küldött sajtóközleménye szerint azonnali hatállyal váltak meg tőle. Bár a közlemény közös megegyezésről ír, a Blikk úgy tudja: Andort kirúgták a csatornától, méghozzá jelenlegi főnöke, Azurák Csaba. Március 24-én ugyanis a csatorna már felbontotta a szerződését a Tények korábbi főszerkesztőjével, akir Andor Éva szerelme volt. „Azt beszélik, Azurák azért döntött így, mert Andor Éva nem illett bele a Tényekkel kapcsolatos jövőbeni szakmai elképzeléseibe” – tudta meg a lap, akik szerint, Azurák a vezetőséggel közösen hozta meg a döntést.

Nem tudni, hol folytatja

A Blikk szerint Andor szerelme kirúgása óta tartott ettől a lépéstől. "Amióta a párját kirúgták a TV2-től március végén, Éva attól tartott, hogy egyik nap majd úgy megy be dolgozni, hogy közlik vele: itt a vége. Miközben itt tanulta meg az egész szakmát, hiszen még gyakornokként került ide, itt járta végig a szamárlétrát" - mondta a Blikknek egy informátor. Andor és Azurák egyelőre nem szólalt meg az ügyben, és azt sem tudni, hogy a híradós hol folytatja pályafutását.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

metropol.hu

Sokkoló végjátékkal dőlt el a Real Madrid-Bayern BL-elődöntő

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

mandiner.hu

A németek máris riogatnak a kínai elnök budapesti látogatása miatt

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár