Létrehozva: 2016.06.15.

Könnyek mindkét kispadon, durván kipakolt az osztrákok magyarja

Mindkét oldalon dúltak az érzelmek a Magyarország-Ausztria mérkõzés lefújása után. Két különös reakciót is kiszúrhattunk.

Helyszíni tudósítónk jelenti Bordeaux-ból:

 

Bernd Storck szövetségi kapitány német segítője, Andy Möller sírva ölelte a játékosokat, megkönnyezte a sikert. Talán tőle, az ízig-vérig profi, sokat megélt korábbi világklasszistól vártuk a legkevésbé, hogy elragadják az érzelmek.

Csak a miheztartás végett: Möller játékosként világ- és Európa-bajnoki címet nyert a német válogatottal, vagyis mindent elért, amit ezen a szinten lehet. Mégis, kedden, Bordeaux-ban úgy ünnepelt, mintha soha nem élt volna át hasonlót.

Ha eddig bárki kételkedett volna benne, most egyértelművé vált: Möller ezer fokon ég, mindent elkövet azért, hogy a magyar válogatott sikerrel járjon az Eb-n.

Osztrák oldalon a magyar származású Garics György küzdött az érzelmekkel. Nem csak a vereség miatt, hiszen a napokban elhunyt az édesapja. Õ például a magyar himnuszt is énekelte a meccs előtt, majd a lefújás után kiöntötte a lelkét:

"Nehéz elmondani, mit érez ilyenkor az ember, már az édesapám miatt is.

Habár az osztrák oldalon álltam, de magyar vagyok, és énekeltem a himnuszt.

Hozzátette, még mindig nem bocsájtotta meg a magyar futball akkori vezetőinek, hogy nem adtak neki lehetőséget itthon.

Sz*rba se vettek, amíg nem mutatkoztam be a Rapid Wienben. Tudjuk, hogyan működtek a dolgok akkoriban Magyarországon. Ha anno meghívnak a magyar válogatottba, soha nem szerepeltem volna az osztrákban.

De szóba se került a nevem, és a pályafutásom érdekében Ausztriát választottam."

Garicson látszott, hogy évek óta feszítették a történtek, és habár nehezen beszélt a múltról, őszinte kifakadása akár tanulsággal is szolgálhat a mostani vezéreknek...

origo.hu

Real-csoda: őrületes dráma a BL-elődöntőben

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Kukoricaligába igazolt a magyar labdarúgó-válogatott hőse

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-