Létrehozva: 2016.07.23.

Álmodni sem lehet finomabbat ennél a málnás-csokoládés tiramisunál

Úgy olvad szét a könnyû krém a szádban, hogy nem akarod majd abbahagyni...

A tiramisu a legistenibb desszertek egyike, különösen akkor, ha a könnyű krém lágy és levegős. A következő verzió nemcsak ennek az kitételnek tesz eleget, hiszen a csokoládé és a málna mennyei extrát tesz hozzá.

Hozzávalók

24 db babapiskóta

1 csésze kávé (2-2,5 deci ízlés szerint)

2 evőkanál tejszín

4 tojás sárgája

1/2 csésze cukor

1/2 csésze csokoládé chips vagy 1/2 tábla apróra tört étcsokoládé

8 dkg mascarpone

2 teáskanál vanília kivonat

30 dkg málna

 

Így készítsd:

1. Fektesd a babapiskótákat egymás mellé egy lapos tálra, locsold meg a kávéval, és hagyd, hogy beigya a kávét a piskóta, amíg elkészíted a csokoládés krémet.

2. Keverd habosra a tojássárgáját és cukrot, majd alacsony hőfokon folyamatosan és lassan melegítsd 3-4 percig, amíg a cukor el nem olvad a masszában. Ezután rögtön vedd is le a tűzről. Figyelj, hogy ne hevítsd túl, nehogy elkezdjen összehúzódjon a tojás!

3. A csokoládét és a tejszínt tedd egy mikrózható edénybe, és rakd a mikróba 30 másodpercre. Miután kivetted, keverd össze alaposan, amíg a csoki el nem olvad. Ha vannak benne még egész darabok, akkor további 10-15 másodpercig mikrózd meg újra.

4. Add a csokoládés keveréket a tojásoshoz és keverj belőle egy homogén krémet. Ezután add hozzá a mascarponét és dolgozd el egyenletesre a masszával.

5. Rétegezd egymásra a piskótát, a krémet, a málnát, majd újra a piskótát, újabb adag krémet és málnát. Legszebb, ha csészében rétegezed, tetejét pedig tejszínhabbal és csokoládéforgácsokkal vagy kakaóporral díszíted.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Ez hihetetlen, ettől az egyszerű trükktől lesz tökéletesen omlós az oldalas

FAZÉK

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

Ezt tedd tavasszal a palacsintába, ha isteni új ízekre vágysz

FAZÉK

Nem várt helyre került a bodza, ilyen finomat még nem ettél

FAZÉK

3 isteni sütemény, amit anyák napjára könnyen elkészíthetsz

FAZÉK

Ettől az egyszerű trükktől lesz gyönyörű színe az orgonaszörpnek