Létrehozva: 2022.10.30.
Módosítva: 2022.10.30.

Három magyar egyetem is komoly elismerést kapott

A BME csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Műegyetem a környezeti hatás (Environmental Impact) területen a legjobb magyar intézményként a 198. helyezést érte el, a környezeti és a társadalmi hatás (Social Impact) indikátoraiból számolt összrangsorban pedig a 341-360. helyen áll.

Hozzátették: a BME a fenntartható intézmény indikátorban szerepelt a legjobban: a rangsorolt 700 intézmény között a 23. lett.
Emlékeztettek arra: a rangsort több mint 1400 intézmény megkérdezése alapján állították össze. A lista készítésénél a QS csaknem negyven szempont szerint értékelte az intézményeket, például, hogy működik-e ott fenntarthatósági fejlődéssel foglalkozó kutatóhely, rögzítik-e az éves víz- és energiafogyasztást, van-e aktív kutatási együttműködésük a Forbes 2000 listán szereplő vállalatokkal. Vizsgálták azt is, van-e az egyetemnek klímavédelmi stratégiája és nemek közötti egyenlőségi terve.
Hangsúlyozták, a Műegyetem a környezetmérnöki, valamint a regionális és környezetgazdaságtani mesterszakokon a műszaki és a gazdasági területen is képzi a téma szakértőit, emellett az intézmény vezetésének céljai között kiemelt a fenntartható működés és a környezettudatos megoldások felkutatása, bevezetése, támogatása és népszerűsítése.
Magyarországról a BME (341-360.) mellett a Szegedi Tudományegyetem (381-400.) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (601.+) szerepel a rangsorban.
A Szegedi Tudományegyetem a világrangsorra reagálva felhívta a figyelmet arra, az SZTE az oktatás hatását, a tudásmegosztást, az esélyegyenlőség és a jó életminőség biztosítását mérő indikátorok szerint is a legjobb magyar intézmény. Jó eredményeket értek el a fenntarthatóság területén végzett oktatási és kutatási tevékenységek, a fenntartható intézményi működés, és a munkaerőpiacra való felkészítés szempontjait illetően is - írták.
Kiemelték: a QS új fenntarthatósági rangsora mintegy húsz ország szakértőinek bevonásával készült, és az ENSZ 17 fenntartható fejlődési célját vette alapul. A készítők figyelembe vették a többi között a QS más rangsorainak adatait, az intézmények által szolgáltatott alapadatokat, továbbá Elsevier-, UNESCO- és Világbank-adatokat is. A rangsor fókuszában az egyetemek mint oktató-, kutató-, illetve tudásközpontok társadalmi és környezeti hatása áll, e két kategória ugyanakkora súllyal esik latba a végeredmény, az összesített lista kialakításakor.
A társadalmi hatást mérő alkategória (Social Impact) olyan tényezők alapján vizsgálja az intézményeket, mint a hallgatók munkaerőpiacra való felkészítése (20 százalék), az esélyegyenlőség (30 százalék), a jó életminőség elősegítése (10 százalék), az oktatás társadalmi hatása (20 százalék), a tudás kutatási együttműködések terén való hasznosítása (20 százalék). A környezeti hatást mérő alkategória (Environmental Impact) szempontjai között szerepel a környezettudatosság és fenntarthatóság fókuszú oktatás-kutatás, az akadémiai elismertség (40 százalék), a fenntartható intézményi működés, az ez iránti elkötelezettség (35 százalék), az ENSZ fenntartható fejlődési célokhoz kapcsolódó területeken folytatott kutatások (25 százalék) - írták.
Az ELTE közleményében kiemelte, az intézmény az elmúlt években meghozott intézkedéseknek köszönhetően felkerült a rangsorba, amelyben egyelőre a 601.+ kategóriában szerepel.
Azt írták, a klímaváltozás globális problémájára globális megoldások kellenek, de fontos, hogy az országok és a kisebb szervezetek, akár az egyetemek is koncentrálják az ilyen erőfeszítéseiket.
Az ELTE intézményfejlesztési tervének fontos szempontja a klímavédelem, minden kar oktatási portfóliójának része a fenntarthatóságra nevelés, az intézmény pedig kiemelten támogatja az ilyen irányú kutatásokat - közölték.
Utaltak arra, hogy az egyetem alapító tagja a CHARM-EU európai egyetemi szövetségnek, amelynek első mesterképzése épp A fenntarthatóság globális kihívásai címet viseli. Részt vesznek az UNI-ECO nemzetközi együttműködési projektben is, amelyben azon dolgoznak, hogy a társadalmi és környezeti fenntarthatóság szempontjait beillesszék a modern egyetemi szellemiségbe, hozzájárulva ezzel a campusok fenntarthatóbb működéséhez. Ennek területei a vízfogyasztás csökkentése, az energiagazdálkodás és a fenntartható beszerzési folyamatok, valamint a hulladékgazdálkodás fejlesztése. Az ELTE öt miniprojektre (komposztálás, zöldítés, leselejtezett eszközök újrahasznosítása, hulladékmentes kollégiumi kiköltözés, kertépítés) támogatást is elnyert a projekt keretében.
Hozzátették: idén szeptemberben az ELTE szombathelyi campusán elindult a "Marketing going green" program, amelynek célja, hogy a kiválasztott közgazdász hallgatókkal megismertessék a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés aspektusait, a zöld megfontolások hatását a vállalkozások működésére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van