Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.05.17.

Spéder bizalmasa és bankja a Posta pénzszállító cégében

A Magyar Posta Spéder Zoltán-közeli cégekkel boltolva elvesztette az ellenõrzést saját pénzszállító cége felett. Hogy is van ez?

Spéder Zoltán bankár-nagyvállalkozó és Index-tulajdonos egyik bizalmasának cége is részesedést szerzett a Magyar Posta pénzszállító cégében – szúrta ki a Mandiner. A tranzakciót nem kötötték a nyilvánosság orrára, pedig jó néhány furcsaság található a részletekben..

Egyetlen törzsrészvény cserélt csak gazdát, ám annak birtoklása páratlan hatalmat biztosít a vevő SD-PRO Invest Zrt. számára. Utóbbi cégről nem nehéz belátni, hogy kötődik az Index tulajdonosához, a neves bankárhoz, Spéderhez, vezetője ugyanis az a Mártonné Uhrin Enikő, aki 2010 óta az FHB felügyelőbizottságának tagja, de a BIF Zrt. igazgatótanácsában is együtt ül Spéderrel.

Hiába maradt a Posta a legnagyobb tulajdonos, nincs már döntő befolyása például a pénzszállító cég árképzésére sem.

Nem határozhatja meg, mennyiért végzi neki a szolgálatatást a saját résztulajdonában álló vállalkozás: ez pedig azért is problémás, mert az MPT az egyetlen olyan pénzszállító és pénzfeldolgozó a piacon, amely képes kiszolgálni a Postát...

Szóval csiki-csuki helyzet.

A Posta ráadásul még a vezérigazgató személyét sem jelölheti a cégben: ezt a jogot a kisebb részt 40 százalékot birtokló, szintén Spéder-érdekeltség Takarékbank kapta meg az alapszabály szerint.

Sokan tartják botrányosnak a kialakult helyzetet, melynek számos részletét még homály fedi...

origo.hu

Puccs Zelenszkij ellen, két ukrán ezredes is a lázadók között

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Mágneses vihar: reagált a Budapest Airport, kiderült, lesznek-e járatkésések a ferihegyi repülőtéren

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek