Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.07.16.

Soros civiljei a bevándorlást ellenző fideszes jelölteket támadják

Soros György mintegy 200 európai lobbiszervezete levélben fordult az Európai Néppárthoz azért, hogy megakadályozza a fideszes Hidvéghi Balázs megválasztását az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) alelnöki posztjára, és megvétózzon más fideszes jelölteket is. Õk akarják eldönteni, hogy Brüsszelben kik lehetnek vezetõk és kik nem.

A bevándorláspárti Soros-hálózat Gyurcsányékkal együtt kampányol a bevándorlást ellenző magyar képviselők ellen - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője azzal kapcsolatban, hogy kétszáz, a nemzetközi Soros-hálózathoz tartozó szervezet kampányol a magyar emberek által választott Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselők ellen.

Például meg akarják akadályozni Hidvéghi Balázs megválasztását az EP LIBE bizottságának alelnöki posztjára, sőt, a magyar ellenzéki képviselők is hetek óta a kormánypárti képviselők tisztségei ellen áskálódnak - fogalmazott, hozzátéve: a Soros-szervezetek ezért még levelet is írtak az Európai Néppártnak.

Egészen példátlan és felháborító, amit művelnek - jelentette ki a kormánypárti politikus. Nacsa Lőrinc rámutatott: a bevándorláspártiak szembemennek a magyar emberek akaratával, a demokratikus választások eredményével, hiszen az európai parlamenti képviselőink azért lehetnek ott, mert a magyar emberek rájuk szavaztak. A májusi választáson az ellenzéket messze megelőzve a szavazatok 53 százalékát a Fidesz kapta - idézte fel.

Azt mondta, a bevándorláspártiak azért akarják megakadályozni a kormánypárti képviselők kinevezését, nehogy a Fidesz képviselőin keresztül a magyar emberek hangja felerősödjön az új Európai Parlamentben, és az olyan bizottságokban, mint a LIBE, ami eddig teljesen a Soros-hálózat befolyása alatt állt és a bevándorláspárti javaslatok első számú előkészítője - értékelt Nacsa Lőrinc.

A KDNP-s politikus kijelentette: minél erősebben akarják őket elhallgattatni, annál erősebben fogják hallatni a magyar emberek hangját az EP-ben, és mindent megfognak tenni azért, hogy megállítsák a bevándorláspárti erőket.

origo.hu

Narancssárgára színeződött a Sajó

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

magyarnemzet.hu

Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk