INSIDER

Ezzel az egy­szerű do­log­gal vet­nek véget az autós csa­lá­sok­nak

Így aka­dá­lyoz­zák meg, hogy Ma­gyar­or­szág vég­képp a nyu­gati or­szá­gok roncs­autó-te­me­tője le­gyen.
  • Szerző: B. E.

Egy külföldről behozott autóról – adásvételi ide, szervizkönyv oda – valójában nagyon keveset lehet tudni.

Még azt sem, hány kilométert futott. Persze mutat valamit a kilométeróra, de szakértők egybehangzó állítása szerint szinte nincs olyan autó, aminek az óráját nem manipulálták.

Használt autókkal van tele Magyarország (képünk illusztráció)
Használt autókkal van tele Magyarország (képünk illusztráció)
Fotó: Sulyok László
EZT OLVASTAD MÁR?

2009 óta ugyanis az EU területéről behozott autóknál nem kell eredetiségvizsgálatot végezni: Magyarország pedig tele van a környező országokból hozott autókkal.

– Mi, magyarok elsősorban garázsban tartott autót szeretnénk venni kevés kilométerrel, lehetőleg nem dohányzó, hölgy tulajdonostól. Ezért aztán szinte bármilyen autóról van is szó, így kínálják – magyarázta a -nak az autópiacra alaposan rálátó forrásunk. Mivel azonban az autóknak valójában csak kis része felel meg minden feltételnek egyszerre, mással csalogatnak. Ez az előny az, hogy az autó keveset futott. Csakhogy sok esetben ez nem igaz. A kereskedők ezért sokszor visszatekerik a kilométerórát!

Ismerni kell a német mentalitást.

Úgy nehezebb minket átverni – magyarázta a -nak egy használt autók értékesítésével is foglalkozó cég munkatársa. – Egy átlagos német autótulajdonos 200 ezer megtett kilométer után cserél autót. Úgyhogy legalábbis furcsa, hogy tízezrével érkeznek Magyarországra a 100-120 ezer kilométert futott németországi autók…

Fotó: Sulyok László

Akik régóta foglalkoznak használt autókkal, bizonyos árulkodó jelekre azonnal felfigyelnek. Ha kopott a kocsi kormányán a borítás, vagy elhasználódott a gázpedál gumija, az gyanús.

– Szerintem a Magyarországra behozott használt autók csaknem mindegyikének visszatekerték a kilométeróráját. Legalább 100 ezer kilométerrel! – vélekedett egy magyar kereskedő.

Eközben a címlapon

A kormány most jelentősen szigorítana a külföldről behozott autók vizsgáján: kötelező lenne az eredetiségvizsgálat.

Hogy a körülbelül húszezer forintos eljárás hogyan zajlik majd és mennyibe kerül, az kiderül a keddi számából!