Létrehozva: 2016.11.23.

Egyre durvább dolgok derülnek ki a salgótarjáni horrorbalesetről

A két Volkswagen sofõrje versenyzett egymással, tövig nyomták a gázt, csak arra figyeltek, hogy ki hajt gyorsabban a másiknál. Mind a ketten meghaltak.

Súlyos árat fizetett az a két fiatal, akik Salgótarján határában versenyeztek autóikkal, a 37 és a 26 éves férfi tövig nyomták a gázt,  csak egymásra figyeltek. A lucházi elágazónál szabályosan kikanyarodott egy busz, a két volkswagenes férfi pedig a járműbe csapódott.

Egyikük azonnal szörnyethalt, másikukat kivágták a roncsokból, ám nem tudtak segíteni rajta, a kórházban meghalt. Mindkét áldozat fiatal, életteli férfi volt, tele tervekkel. Ráadásul az egyikük, Sándor két kicsi gyereket is hagyott maga után.

A 26 éves Tamásról ismerősei azt mondták, hogy imádta az autókat, a kocsik között nőtt fel, hiszen édesapja autószerelő. A fiú pedig egy autóalkatrész-kereskedésnél dolgozott. A másik, 37 éves férfi is szerette az autókat és a száguldást. Még motorozott is, a Blikk azt írja, korábban volt már motorbalesete. Sándor két kicsi gyereket hagyott félárván, a 11 éves Martint és az 5 éves Pannát.


Én nem is tudom, hogyan fogjuk túlélni ezt az egészet. Most az egész család összegyűlt, együtt próbáljuk kitalálni, hogy mi legyen – mondta az édesapa  – A két gyerek nem ment iskolába, óvodába. Hogy  hogyan fogják átvészelni szegények, nem tudom.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!