Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.02.23.

Eladó a legendás magyar bajnokcsapat stadionja

A vevõ a pályához tartozó szállodát és egyéb területeket is megszerezheti.

Még mindig nem sikerült vevőt találni az akasztói stadionra. Néhány éve eladó a létesítmény, de valahogy senki sem akarja megszerezni, pedig több ingatlanokkal foglalkozó cég kínálatába is bekerült.

A stadion csak az egyik elem, a jelenleg 220 millióért kínált „csomagban” a hozzá tartozó, 24 szobával rendelkező szállodát és a parkolóterületeket is meg lehet kaparintani.

Három éve még akár 200 millió forintért is hozzá lehetett volna jutni a létesítményhez, de ez az összeg sem mozgatta meg a vevőjelölteket. Most némileg felújítva várja, hogy birtokba vegye valaki.

A Stadler József által 1993-ban alapított Stadler FC pályáját egészen 1998-ig használta a csapat. Azután épült, miután a játékosok megnyerték az NB II-es bajnokságot. Az élvonalban kétszer is kilencedikek lettek, 1998-ban viszont kiestek. Ezután egy évig a Gázszer FC használta a pályát, azóta üresen áll.

 

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Ágaskodó mellbimbók, letépi bikinijét a dúskeblű üzletasszony

A NAP KÉPE

Átlátszó ruhában vonaglik, mindenét megmutatta az álomtestű modell

A NAP KÉPE

Alig takarja valami a dögös nagykövetasszony tökéketes testét

A NAP KÉPE

Villantás a kanapén, képtelen volt eltakarni mellbimbóját a kebelcsoda

A NAP KÉPE

Újabb sztárpár szakított, mindent tagad a világhírű labdarúgó

A NAP KÉPE

Benézel a combjai közé, anyaszült meztelenül fotózták a vörös bombázót

A NAP KÉPE

Csupasz óriásmellek, levetkőzött a volt Fradi-sztár kebelcsoda felesége

A NAP KÉPE

Ledobta a tangát, mindent bevállal a nádszáltestű modell