Létrehozva: 2023.03.23.

Több mint egy évig nem tudott pisilni a fiatal nő, ez sem segített rajta

Sokáig az orvosok sem tudták megfejteni, hogy Elle Adams-nél mitől alakulhatott ki ez a szindróma. A nő állapota azóta sokat javult, de még nem gyógyult meg teljesen.

2020 októberében egy fiatal londoni nő arra ébredt, hogy nem tudott pisilni, annak ellenére sem, hogy előtte rengeteg folyadékot ivott. Elle Adams ezután úgy döntött, hogy kórházba megy a problémájával, ahol kiderült, hogy egy liter vizelet gyűlt össze a húgyhólyagjában, azonban a hölgyek ennek csak a felét tudják eltárolni.

WC vécé toalett mellékhelyiség pisilés sablon
Hosszú ideig nem tudott pisilni a nő, kiderült ez volt a baja Fotó: Pexels

Ezt követően az orvosok katétert vezetettek a nő húgyhólyagjába, és napokkal később arra is megtanították, hogy hogyan tudja mindezt saját magának elvégezni. Ezután 14 hónapba telt, mire az orvosok rájöttek, hogy mi okozza a szokatlan problémát.

Elle Adams ugyanis egy rendkívül és általában a fiatal nőket érintő Fowler-Christmas-Chapple szindrómában szenved, és emiatt képtelen arra, hogy normális úton ürítse a húgyhólyagját. Akik ilyen betegségben szenvednek, azoknak önkatéterezésre van szükségük. A rendellenesség kialakulásának az oka egyelőre nem ismert.

Az orvosok nem tudtak jó hírekkel szolgálni a nő számára, akinek legnagyobb esélye a keresztcsonti ideg stimulációja volt. Ez az eljárás hasonló módon működik, mint a pacemaker, csak itt a záróizmok ingerlése történik egy vékony huzal segítségével.

A műtétet idén januárban hajtották végre a nőn. Elle Adams elmondása szerint állapota sokat javult, ám még nem gyógyult meg teljesen. Mostanra az önkatéterezés mértéke a korábbi felére csökkent, ami számára már így is nagy eredmény. Néhány hónappal a beavatkozás előtt még ez is elérhetetlen célnak tűnt számára közel két év szenvedés után - írja a Ladbible.

MEDICINA

Felfáztál? Ez a házi módszer biztosan segít

Az alsó húgyúti fertőzés az egyik leggyakoribb, nagy fájdalommal járó betegség. Fordulj vele sürgősen orvoshoz. Ám míg oda eljutsz, addig is muszáj csillapítani a kínzó tüneteket. Házi praktikákat mutatunk, melyek gyors megkönnyebbülést hozhatnak.

MEDICINA

Felfáztál? Ez a házi módszer biztosan segít

Az alsó húgyúti fertőzés az egyik leggyakoribb, nagy fájdalommal járó betegség. Fordulj vele sürgősen orvoshoz. Ám míg oda eljutsz, addig is muszáj csillapítani a kínzó tüneteket. Házi praktikákat mutatunk, melyek gyors megkönnyebbülést hozhatnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány