Létrehozva: 2018.07.22.

Közölték a kutatók: vérhold jelenik meg az égen, de ezzel még nincs vége

Hátborzongató látványban lesz részünk július utolsó napjaiban.

Szerző Ripost

Az elkövetkező hetekben egyre közelebb kerül egymáshoz a Föld és a Mars, ez pedig olyan jelenséget eredményez az égbolton, amelyre már 2003 óta nem volt példa.

A két bolygó közti különbség 15 évvel ezelőtt 34,6 millió mérföld volt, idén nyáron pedig az égitestek hasonlóan közel, 35,8 millió mérföldre lesznek egymástól. A Mars így szabad szemmel is jól látható lesz.

A bolygó izzó narancssárga színben tűnik majd fel az égbolton, sokkal fényesebb lesz, mint bármely csillag vagy a Jupiter: különösen érdemes tehát az eget kémlelni július utolsó napjaiban.

De előtte arra is készülhetünk, hogy július 27-ről 28-ra virradóan a 21. század leghosszabb holdfogyatkozása figyelhető meg. Az égi jelenség részlegesen Nyugat-Afrikában, Kelet-Ázsiából, Dél-Amerikából, Ausztráliából és Európából, tehát hazánkból is látható lesz. A holdfogyatkozás 1 óra 43 percig tart majd, és a részleges fogyatkozásokkal együtt 3 óra 55 percig látható majd a keleti félgömb égboltján.

Ez egyébként egyben vérhold is, mert az égitest nem sötétül el teljesen, hanem fénye narancsvörösre változik, mivel a Föld légkörén átszűrődő fény halvány derengést teremt. 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó