Létrehozva: 2018.03.17.

A biztonsági kamera felvette: szellemvonat gördült be az állomásra...

Szinte mindannyian megborzongunk, amikor elõkerül egy-egy hihetõnek tûnõ szellemvideó. De az alábbi biztonsági kamerás felvétel láttán még a legedzettebbeknek is megrándul a szája széle...

Hallottunk már halott emberek szelleméről, rejtélyesen eltűnt, majd ismét felbukkant kísértethajókról, fantom repülőkről és autókról, de szellemvonatokról csak igen kevés híradás létezik. Egy vasútállomás biztonsági kamerája viszont nemrégiben rögzített egy ilyet. A videón tisztán látszik az állomás, majd az oda begördülő vonat is. Csakhogy a jármű áttetsző. Néhány percig vesztegelt az állomáson, majd továbbhaladt. Az ügyeletes biztonsági ember alighanem frászt kapott, amikor visszanézte a felvételeket.

A vonat, ami 106 utassal szívódott fel az alpesi alagútban

Annak ellenére, hogy nem igazán hallunk ilyesmiről, azért léteznek a világban szellemvonatok. A legismertebb talán az a szerelvény, amely 1911. július 14-én Rómából indult Párizsba. A járatnak összesen 106 utasa volt, (legtöbbjük a tehetősebb rétegből került ki) és néhány újságíró. A vonat elhagyta Rómát, átzakatolt fél Olaszországon, majd Lombardiában belefutott az 1 kilométer hosszú alpesi alagútba, de soha nem jött ki a másik végén. Azóta a vonatot többen látni vélték felbukkanni, nyitott ajtókkal, üres vagonokkal az éjszakában...

Abraham Lincoln halotti vonata

A másik ilyen hírhedt szerelvény, amely Abraham Lincoln elnök hamvait szállította Springfield temetőjébe 1865-ben, azóta Amerika leghírhedtebb szellemvonatának számít. Az útvonalat, amely New Yorkon keresztül vezetett, állítólag a mai napig kísérti a fekete drapériával borított gőzös. Valahányszor a szellemvonat áthalad egy állomáson, minden óra megáll. A szemtanúk soha nem látták Lincolnt a vonaton, de egy csontvázakból álló zenekart figyeltek meg a vonat egyik kocsiján.

8 év múltán a sivatagban találták meg az eltűnt vonatot

Bár ezek a históriák jó esetben is több mint száz évesek, nem kell messzire mennünk az időben, hogy friss történetre akadjunk. Állítólag hatalmas médiavisszhangot kapott, amikor egy 2006-ban elindított vonat nyomtalanul eltűnt Egyiptomban, méghozzá úgy, mintha a föld nyelte volna el. A Nyugat-Egyiptomban található el-Dakhlából indult útnak, és megérkezett az Új Völgybe. Akkor még minden rendben volt. Majd miután onnan tovább indult, senki sem hallott többé felőle... A helyi pletykák szerint a tehervonat vezetői, és maga a vonat is el voltak átkozva, és azért nem kerültek elő, mert elnyelte őket a pokol.

Csak később, 2014-ben, nyolc évnyi keresgélés és kutatás után sikerült a nyomára bukkanni a német gyártású Henschel mozdonynak: a helyi Al Masry Youm lap úgy tudta, hogy a homok betemette a járművet, de az erősebb szélmozgásoknak köszönhetően előbukkant egy homokdűnéből. A mozdonyvezetőt nem találták meg.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó