Létrehozva: 2023.04.16.

Nagy felfedezés a hunokról: a hatalmas üst az ázsiai és európai hunok rokonságát támasztja alá

A világ egyik legrégebbi öntöttvas üstjét restaurálja a Magyarságkutató Intézet. A vizsgálatok során azt is kiderítik a magyar szakemberek, hogy milyen ételt főzhettek utoljára az üstben.

A több mint 10 kiló súlyú vas üst darabjai faládában, repülővel érkeztek Budapestre: a darabokat Mongóliából, több, mint 6000 kilométerről szállították, gondosan becsomagolva, a Magyarságkutató Intézetbe. A tervek szerint a szenzációs régészeti leletet a restaurálást, valamint a természettudományos vizsgálatokat követően remélhetőleg már május végén bemutatják a nagyközönségnek, több más mongóliai hun lelettel együtt.

A Mongol Tudományos Akadémia és a Magyarságkutató Intézet közös nemzetközi kutatásával feltárt hun üst, amely a becslések szerint jó kétezer éves  Fotó: Magyarságkutató Intézet

A hun üst áldozati állatmaradványok mellől került elő Mongóliában

A lelet a mongol fővárostól, Ulánbátortól 30 kilométerre lévő Ar-Gunt elnevezésű temetőből származik. A temető hét sírját tárták fel tavaly mongol-magyar együttműködésben a szakemberek, és a sírok egyikében bukkantak az üstre. A tárgyat az elhunyt koporsóját védő, fából ácsolt sírkamrán kívül találták, több áldozati állat maradványa mellett. A sírt korábban nem bolygatták, így eredeti állapotában leltek rá. Főképp ló-, marha-, juhkoponyák és lábszárak vették körbe. Különlegessége, hogy vasból öntötték, és a világ egyik legkorábbi, ekkora méretű öntöttvas edénye lehet. További érdekessége, hogy egy ló combcsontja került elő belőle a feltáráskor. A magyar és a mongol szakemberek ebből arra következtetnek, hogy minden bizonnyal főzésre használták az üstöt, halotti áldozati ételt készíthettek benne. Eddig erre nem volt konkrét bizonyíték, és csak sziklarajzok, feljegyzések utaltak arra, hogy az üstöket tényleg főzésre használták. A régészek számára meglepetés volt, hogy olyan körülmények között találták meg az üstöt, ahogyan azt kétezer évvel ezelőtt a halott mellé helyezték, ugyanis a temetőnek ezt a részét nem dúlták fel a korabeli sírrablók. 

 

Ami igazán egyedivé teszi ezt az üstöt, az az, hogy bronz helyett vasból készült, öntéses technikával, valamikor a Kr. e. III. - Kr e. I. század között, így a világ egyik legkorábbi nagyméretű öntöttvas tárgyainak egyike. Fotó: Magyarságkutató Intézet

Az Attila korát megelőző áldozati üstöt vizsgálat alá vetették a restaurálás előtt is

A hun üst restaurálása azzal kezdődött, hogy az üst minden darabját háromdimenziós lézerszkennerrel beszkennelték és virtuálisan összeállították a Magyarságkutató Intézet szakemberei. Ezzel képet kaptak az üst restaurálás előtti állapotáról, majd a folyamatot meg fogják ismételni a restaurálás után is, így készül el az "előtte-utána" háromdimenziós kép. Emellett archeometallurgiai, tehát fémszerkezeti anyagvizsgálatot is végeznek a tárgyon, továbbá archeobotanikusok bevonásával megpróbálják kideríteni, pontosan milyen ételt is főzhettek az üstben utoljára.
 
A legtöbb hun üst a Kárpát-medencében található 

A hazai szakemberek vizsgálják a hasonlóságokat az európai és ázsiai lovasnépek kultúrái között. Az áldozati üstök mind a szkíta, mind a hun népeknél elterjedtek voltak – anyaguk általában öntöttbronz volt, az öntöttvas viszont, mint az Ar-Gunt-i is, igen ritkának számított. Hun üstökre Európában gyakorta bukkantak az elmúlt időkben, méghozzá pontosan azokon a területeken, ahol Attila hunjai megfordultak a Kr. u. 4. század végén, az 5. század legelején. A tipológiailag hasonló üstök elterjedésének vizsgálata a szakemberek szerint egy újabb régészeti bizonyíték lehet az ázsiai és az európai hunok rokonságára, amelyet újabban az archeogenetikai (ős-örökléstan, gének származása és leszármazási vonala) kutatások is egyre több esetben alátámasztanak.
 

 

 

origo.hu

Nincs több idő: eddig soha nem tapasztalt háború jön?

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

metropol.hu

Teszteld magad! Melyik villát választod? Mindent elárul rólad – Videó

vg.hu

Magyarország kedvenc milliárdosa: így lesz vége az egészségügynek

ripost.hu

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

hirtv.hu

Reagáltak az oroszok a NATO-tagállam Észtország fenyegetésére + videó

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Szívfacsaró látvány: így néz ki a verőcei hajóbalesetben elhunyt Bogi sírja - fotó

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Szenzációt eredményezhet a magyar űrhajós részvételével induló űrprogram

INSIDER

Gyanús ügyletre derülhetett fény Trippon házfelújítása kapcsán

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország citromsárga riasztást kapott

INSIDER

Ma van a magyar hajózás fekete napja: pont öt éve merült hullámsírba a Hableány – egy utas máig nem került elő