Létrehozva: 2024.05.05.

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

Hosszabb, tartósabb lesz a kapcsolat, izgalmas marad a házasélet, és kisebb a válás esélye. Bár itthon a többség számára minimum bizarr ez a módszer, mégis nagyon hatásos.

Hazánkban, ha egy pár tagjai kijelentik, hogy külön alszanak, egyből megkapják a kérdést, hogy összevesztek-e, vagy kihűlt-e a láng. A közös ágy az egészséges párkapcsolat mércéje, hiszen nincs is jobb, mint egy nehéz nap után összebújni a párunkkal, és másnap együtt ébredni. Japánban azonban egyre inkább kezd elterjedni a házastársak körében, hogy külön ágyban, akár külön szobában is alszanak – és emellett boldog, kiegyensúlyozott a házasságuk. Mutatjuk, miért csinálják így!

Twin,Comfortable,Bed,In,Hotel,Bedroom.,Conceptual,Shot,Of,A
Te el tudnád képzelni, hogy így alszotok a pároddal? Fotó: Boyloso /  Shutterstock

Más az alvási ritmusuk

Noha romantikus dolog együtt lefeküdni, azért sok pár esetében teljesen máskorra esik az elalvás időpontja: míg az egyik még tévét nézne vagy olvasna, a másik már szeretné az igazak álmát aludni. A közös ébredés is ritka, hiszen sokszor nem ugyanakkor kezdődik a munkaidő, így az egyik fél biztosan felébreszti a másikat hajnalban. Ezért a japán házaspárok egy jó része inkább eleve külön alszik, így mindketten kipihentek lesznek.

Az anyukák a gyerekkel alszanak

A japán anyák gyakran alszanak a kicsi gyerekekkel, így sokszor a nyugodt alvás érdekében az apák másik ágyat, szobát választanak a pihenésre. Tudományosan bizonyított, hogy a kisbabák számára nagyon egészséges, ha az anyjukkal alszanak, hiszen így erősebb lesz a kötődés, és később a gyereknek nagyobb lesz az önbizalma, és hamarabb válik önállóvá.

Az alvás mindenek felett áll

Míg hazánkban a külön alvást sokan a válás előszobájának fogják fel, a japánok inkább úgy vannak vele, hogy ha ki tudják magukat pihenni, sokkal harmonikusabb lesz az életük, így a párkapcsolat is. Hiszen gyakran vagy a férfi, vagy a nő sokat mocorog álmában, horkol, állandóan felkel, és erre a másik fél is felébred. A külön szobában alvás a japánok szerint a kipihent állapot és a boldogság záloga.

 

origo.hu

Filmet forgatnak a Budapest belvárosában, több utcát lezárnak

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

borsonline.hu

Gyönyörű, szőke lányt szeret: fotókon Szoboszlai Dominik barátnője

metropol.hu

15 évet is kaphat a magyar rapper – Jelentős anyagi kárt okozó csalással vádolják

hirtv.hu

Reagáltak az oroszok a NATO-tagállam Észtország fenyegetésére + videó

ripost.hu

Áll a bál, Détári Lajossal csúnyán kitoltak

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Ezekből a könyvekből mind tanulhatsz valamit

ÉLETMÓDI

100 dollárt kérnek ezért a farmerért, nincs is anyaga!

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt