Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.16.

Hosszú Katinka, Jakabos Zsú és társaik csodát tettek Budapesten

Különleges gyõzelmet arattak. Több összetevõje van ennek a kínaiak felett aratott fölényes sikernek.

Érdekes mérleget vont egy úszással foglalkozó szakportál az "úszó-BL", azaz a FINA Bajnokok Sorozata eddigi két állomásáról. Összehasonlították az első, kínai és a második, budapesti viadal valamennyi eredményét. Ez alapján a Duna Arénában ugyanazokban a versenyszámokban összesen 42 másodperccel gyorsabbak voltak az úszók, mint Kantonban.

A 28 szám közül 19-ben volt jobb a győztes ideje Budapesten a kantonihoz képest. Minden úszó eredményeit összevetve pedig 67 helyen javultak és csak 44-en romlottak az idők a magyar helyszínen.

A jelentős javulás három okra vezethető vissza: a legtöbb versenyző lakhelyéhez közelebbi, európai helyszínre (Sarah Sjöström például ötből négyszer gyorsabb volt nálunk, mint Kínában); a pesti uszodában a szurkolók biztosította hangulatra; és a magyar úszók jó teljesítményére.

Mindkét versenyen számos helyi sportoló szerepelt, itthon a mindkét állomáson remeklő Hosszú Katinka mellett még kilenc magyar. A cikk kiemel egy példát: a mindkétszer az Iron Lady győzelmét (mindkétszer a dél-koreai Kim Szo-Jong előtt) hozó 200 méteres vegyesúszás döntőjében csak a 3. és 4. helyen végzett úszók - Jakabos Zsuzsanna és a brit Siobhan O’Connor - összesen 5 másodpercet vertek az előző fináléban 3. és 4. kínaiakra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét