TÜZELŐÁLLÁS

Szerző SK

Létrehozva: 2024.04.10.

Politikai támadás a birkózók ellen, reagált a szövetség

Németh Szilárd elnök válaszolt a vádakra.

Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) legutóbbi elnökségi ülésén megtárgyalta a szervezet élén harmadik elnöki ciklusát kezdő Németh Szilárd elleni legfrissebb vádakat. A szövetség saját honlapján hangsúlyozza, hogy a támadás kizárólag politikai indíttatású és a közelgő önkormányzati választásokkal függ össze.

Fotó: MTI

Az MBSZ elnöksége közleményben is cáfolta a vádakat, amelyeket a korábbi elnökségi tag, a Csepeli BC-t jelenleg is irányító Märtz József fogalmazott meg. Märtz többször megismételt állításai ellopott állami támogatásokról és a csepeli egyesület ellehetetlenítéséről szólnak, valamint arról, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) luxusszállodát és luxuséttermet akart építeni a csarnok mellé.

Az MBSZ elnöksége azonban felhívta rá a figyelmet, hogy a CSBC az elmúlt nyolc évben 138 millió forint támogatást kapott a szövetségtől, az egyesületnek pedig kilenc tagja készülhet a KIMBA-ban - írja a Magyar Nemzet.

Märtz 2,4 milliárd forint visszafizetését követeli az MBSZ-től, a szövetség honlapja azonban hangsúlyozza, hogy erről az állami forrásból érkező pénzről a csepeli klub elnöke hivatalos levélben saját maga mondott le, mivel a CSBC nem tudta volna megoldani a támogatásból megvalósítandó feladatot, a KIMBA sportcsarnokának felépítését és üzemeltetését.

Az elnökség közleménye kitér arra is, hogy éppen Märtz és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere voltak azok, akik a KIMBA diákkollégiumának „engedélyek nélkül, törvénytelenül, közpénzen luxuséttermet” építtettek.

Märtz József az MBSZ márciusi közgyűlésén nem jelent meg, ezzel elnökségi tagságáról is lemondott, így elkerülte, hogy a testület köreiben szembesítsék állítasainak valóságtartalmával.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

metropol.hu

Gyászol Szandi, élete egyik meghatározó alakját veszítette el

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó