Létrehozva: 2024.02.11.

„Harakiri meccs vár ránk" - Mészöly Géza bemutatkozik az Újpest kispadján

Mészöly Géza több mint 12 év után visszatért Újpestre, ahol korábban maradandót alkotott, elvégre két bajnoki ezüstéremmel bizonyította edzői felkészültségét.

A néhai legenda, az egykori válogatott labdarúgó és szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán kisebbik fia, Mészöly Géza a Vasasban kezdte a futballt, de trénerként Újpesten „robbantott”, hiszen 2004-ben és 2006-ban is a második helyig vezette az NB I-ben a lila-fehéreket. Noha közel hét éve nem dolgozott az élvonalban, harmadszor is megkapta az esélyt. A múlt hétvégén keresték meg az új klubtulajdonosok, hétfőn egyeztettek, csütörtökön pedig kinevezték. Régi-új csapata az elmúlt kilenc fordulóban nyeretlen maradt, ez idő alatt csak egy pontot szerzett – tavaly decemberben odahaza 1-1 a ZTE ellen -, és a 10. helyre esett vissza.

Mészöly Géza
Mészöly Géza / Fotó: Meder Istvan

„Ennél jóval több van a játékosállományunkban mondta a Ripostnak. - Azon leszek, hogy a lelki görcsöt feloldjam, mert ez gátolja az eredményességet. Ezek a fiúk tudnak futballozni, az én feladatom az, hogy a magam sajátos eszközeivel ezt ki is hozzam belőlük.”

Az 56 éves tréner konkrét helyezést nem említett, de természetesen a szezon végén minél előrébb végezne a tabellán. Nem zárja ki a csapat megerősítését, de nem ez az elsődleges szempont.

„Hozzáértő segítőket választottam, az 1986-os mexikói vb-selejtezőkön remekelt kapus, Andrusch József készíti fel kapuvédőinket, Víg Péter pályaedző marad, és velünk dolgozik a fiatal Lengyel Patrik, aki például jól ismeri FC Barcelona felkészülési metódusait” - magyarázta Mészöly.

Az új vezetőedző mostantól kicsit háttérbe szorul a Mészöly Focisuliban, a 16-17 éves labdarúgók felkészítését a Liverpoolban is futballozó Kozma István veszi át. Mészöly Géza vasárnap a Diósgyőr elleni idegenbeli meccsen mutatkozik be a kispadon (14.45, TV: M4Sport).

Afféle „harakiri meccs” elé nézünk Diósgyőrben

 – jegyezte meg az 56 éves szakember, majd hozzátette:

A miskolciak szintén edzőcsere után vannak, Kuznyecov Szergejtől megváltak, javulni szeretnének, ezért egy kifejezetten mozgalmas 90 percre van kilátás. Az Újpest akaratával nem lesz baj, ezt megígérhetem.

 

origo.hu

Így kezdődött Tompos Kátya súlyos betegsége

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

mindmegette.hu

Ebédötletek hétvégére: íme a 10 legtutibb rakott étel receptje, ezekből garantált a repeta

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

mandiner.hu

Egyértelmű üzenet érkezett Brüsszelbe: „Előbb engem agyon kell lőni, hogy a fiamat elvigyék katonának”

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Egy kenguru ugrált a Szolnok melletti település utcáin

ripost.hu

Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Tragikus évforduló: „Roppant fájdalmat élek át" - megszólalt Suhajda Szilárd barátja

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

TÜZELŐÁLLÁS

Keretet szűkített az Eb-re a magyar szövetségi kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

Hét golyóval rálőttek az eszéki sportigazgató autójára

TÜZELŐÁLLÁS

Meddig tűrik még? Cristiano Ronaldo megint csődöt mondott