TÜZELŐÁLLÁS

Szerző ML

Létrehozva: 2023.10.05.

Igazi rémálom, a Fradi edzője végre bosszút állhat

A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics tavaly a Sampdoria trénereként két alkalommal találkozott a Fiorentinával az olasz bajnokságban, mérlege pedig igencsak pocsék.

Dejan Sztankovics egyelőre hibátlan a Ferencvárossal, eddig mind az öt tétmérkőzését megnyerte, legutóbb az MTK Budapest otthonában aratott kiütéses, 6-1-es sikert. A következő Konferencialiga ellenfelet, a Fiorentinát már edzőként is jól ismeri, de erről aligha vannak pozitív emlékei.

Dejan Sztankovics a szerbiai sikereit ismételné a Fradi-kispadon
Dejan Sztankovicsnak nincsenek jó emlékei a Fiorentináról Fotó: AFP

A tavalyi olasz bajnokságban a Sampdoria igazi zuhanórepülésbe kezdett, október 6-án pedig edzőt váltott a klub és érkezett a szerb tréner. Csodát viszont ő sem tudott tenni, 32 mérkőzésen mindössze négy alkalommal tudott nyerni, a szezon végén pedig a Samp el is búcsúzott az élvonaltól.

A Fiorentina ellen két alkalommal vívott meccset Sztankovics, és igazi rémálom a mérlege, hiszen mindkét meccsét elbukta. Először tavaly, november 6-án, hazai környezetben jött egy 2-0-s vereség, majd a tavaszi visszavágó még szörnyűbbre sikeredett, a lila mezes klub április 30-án 5-0-ra kiütötte Sztankovicsékat. Ez a találkozó volt Sztankovics legnagyobb arányú veresége Olaszországban. A Fiorentina edzője, Vincenzo Italiano ellen egyelőre nem tudott mit kezdeni a Fradi trénere, aki a magyar csapattal állhat bosszút.

 

Érdemes azonban hozzátenni, hogy a Sampdoriát manapság irányítani nem egy hálás feladat. A klub romokban, a másodosztályban Andrea Pirlo irányításával csupán az utolsó előtti helyen áll, ráadásul szabálysértés miatt két pontot levont tőle az olasz szövetség. 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra