Létrehozva: 2021.11.25.

Kiszivárgott a levél, így mondott le Turi György

Az elmúlt hetekben Turi György több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy a tréner „lelki terrort” alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmazta az úszókat.

Turi György lemondott a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról.

Fotó: Nemzeti Sport

A Kőbánya SC úszóedzője Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének küldött – és az MTI-hez is eljuttatott – levelében döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport, a MÚSZ és a Kőbánya SC megítéléséről.

Az elmúlt hetekben Turi több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy a tréner „lelki terrort” alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmazta az úszókat.

A MÚSZ elnöksége Turi korábbi edzői munkájának kivizsgálására november 11-én öttagú bizottság felállításáról döntött, a tréner pedig akkor, a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette tevékenységét mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke.

Az edző csütörtöki bejelentésére reagálva Wladár Sándor azt írta: a Magyar Úszó Szövetség elfogadja Turi György lemondását a szakmai alelnöki pozícióról, valamint az edzőbizottság elnöki tisztéről.

„Ahogy azt megválasztásom napján is ígértem: a magyar úszósportban nincs helye a bántalmazás bármely formájának” – közölte a MÚSZ elnöke. „Bár kétségtelen tény, hogy a Turi György vezette Kőbánya SC fantasztikus sikereket ért el a medencében az elmúlt években, sőt évtizedekben, az egykori versenyzők megnyilatkozásai komoly árnyat vetnek az eredményekre. Éppen ezért tartom az egyetlen elfogadható döntésnek, hogy – még a vizsgálóbizottság jelentését megelőzően – Turi György vállalta a felelősséget, és távozott a szövetség szakmai alelnöki pozíciójából.”

A bizottság ettől függetlenül folytatja a munkáját – jelezte Wladár Sándor.

„Semmiképp sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy bármit is a szőnyeg alá kívánunk söpörni. A bizottságtól nem csupán az aktuális ügy kivizsgálását várjuk, de olyan ajánlások megtételét is, amelyek még komolyabb garanciákat adnak a felelősök megtalálására, a fiatal sportolók védelmére, illetve, ami szintén nagyon fontos, az áldozatok megsegítésére is” – fogalmazott az elnök.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

life.hu

Három gyerek, egy férj és rengeteg humor: betekintés Petrik Csenge tiktoker igazi életébe

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Erdei Zsolt is beszállt Hajdú Péter és NoÁr „háborújába”

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria