Létrehozva: 2021.04.20.

Késely Ajna órákat tölt el vele: Beleszerettem

Barátnőjéről készített képet az úszó ifjúsági olimpiai bajnok. Nem fényképet, hanem egy saját kezűleg festett alkotással lepte meg saját magát és barátait Késely Ajna, aki a műremekeket közösségi oldalán mutatta meg követőinek.

A 2019-es úszó világbajnokság után jelentkezett be Késely Ajna arra a tanfolyamra, ahol megismerkedett azzal a technikával, amely az ember jobb agyféltekéjét „dolgoztatta” meg leginkább. Mindehhez ecsetet kellett ragadnia, és az oktató segítségével és utasításait követve készítette el élete első festményét.

Fotó: Földi D. Attila Nemzeti Sport

Sikerélményt nyújt a festés

„Nagyon érdekes volt, amikor azt az utasítást kaptam, hogy azt próbáljam a papírra vinni, amit látok„ – emlékezett a kezdetekre Ajna. „Szerintem mindenkinek ki kellene próbálni, hiszen nagy élmény, ráadásul még sikerélményt is ad a „művésznek”. Úgy gondolom, nem csináltam semmi különöset, de azért akkor egy kicsit beleszerettem a festésbe.”

Ajna elmondta, hogy az utóbbi időben, a hosszúra nyúló edzőtáborozások, valamint az országos úszóbajnokságot követően kapott egy kevéske szabadságot Turi György edzőtől, s a megnövekedett szabadidejében ismét ecsetet ragadott. Egy fénykép alapján vetette papírra egyik legjobb barátnőjének arcképét, amely a visszajelzések szerint sok dicséretet kapott.

Fotó: Instagram

Jól jön egy kis lazítás

„Nem a dicséretek miatt csináltam a képet, egyszerűen jól esett mással foglalkoznom, mert bizony már rám fért egy kis lazítás. De, azért el kell mondanom, hogy ugyan nagyon kikapcsol a festés, de azért, mert szerettem volna elfogadható alkotást készíteni, bizony hat-nyolc órát piszmogtam vele, ameddig nekem is tetsző kép elkészült. Persze, azonnal megmutattam a szüleimnek, akik megnyugtattak, jó amit csináltam. Bevallom, büszke vagyok magamra, de azért egyelőre még az úszás marad a főszereplő az életemben.„

Fotó: Instagram

Itt vannak a munkás hétköznapok

Késely Ajna elárulta a Metropolnak, most pihenteti az ecsetet, ugyanis visszazökkent a munkás hétköznapokba, négy-hat óra edzéssel készül a közeledő megmérettetésekre, a budapesti Európa-bajnokságra és a nyári ötkarikás játékokra.

Fotó: Nemzeti Sport -Tumbász Hédi

„Az valószínű, hogy az ebén még nem leszek csúcsformában, de ez nem baj, hiszen Tokióra kell kihegyeznem magam. Hogy ott milyen eredményt várok magától, az maradjon az én titkom, de annyit mondhatok, mindent megteszek a sikerért” – nyilatkozta diplomatikusan Ajna, aki, a megterhelő tréningek után olvasással, most éppen Szabó Magda csodálatos regényét, az Abigélt falja, és az angol nyelv tanulásával regenerálódik.

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon