Létrehozva: 2019.07.17.

Micsoda csapat! A sérült kapitányért küzdöttek a magyar pólósok

A magyar férfi vízilabda-válogatott Varga Dénes nélkül verte a spanyolokat a világbajnokságon.

Büszke a magyar férfi vízilabda-válogatottra Varga Dénes csapatkapitány azt követően, hogy az együttes simán, 13-11-re legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyol együttest.

Az olimpiai- és világbajnok klasszisnak a lövő kezén eltört az egyik ujja az Új-Zéland elleni nyitómérkőzésen, ezért nem játszhatott a spanyolok ellen.

"Nagy kérdőjel volt, hogy mennyire tudunk majd összeállni, de

azt gondolom, hogy talán még egy lökést is adott a csapatnak az, hogy csak kintről tudtam segíteni.

Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert azt mondhatom, simán megvertük a spanyolokat. Tetszett, hogy nagyon fegyelmezettek voltunk, betartottuk azt az alapvető taktikát, hogy a három legveszélyesebb játékosukat nem igazán hagytuk kapura lőni, levettük őket a pályáról, ez pedig alapvetően meghatározta a mi támadásainkat is."

Varga a sérülésével kapcsolatban nem árult el részleteket.

"Egyre jobban vagyok, ezt a témát pedig ezennel le is zárnám, a csapat menetel és jó úton van".

A már csoportelső, így közvetlenül negyeddöntős magyarok a csoport zárófordulójában a dél-afrikaiakkal találkoznak közép-európai idő szerint pénteken 1.30 órától.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

metropol.hu

Szörnyen néz ki Gérard Depardieu, tolószékbe kényszerült

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon