Létrehozva: 2019.05.11.

Sztárparádé Budapesten, Hosszú Katinkáék óriási összegért úsznak

Ezen a hétvégén, május 11-én és 12-én rendezik az úszok Bajnokok Sorozatának budapesti versenyét.

Tíz magyar úszóért szoríthatnak a szurkolók a hétvégén a Bajnokok Sorozata Duna Arénában rendezendő második állomásán.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka négy számban érdekelt (100 és 200 m hát, 200 pillangó, 200 vegyes), két-két számban indul Cseh László és Milák Kristóf, ők egymással is versenyeznek (100 és 200 m pillangó), míg a többiek egy-egy egyéni számban úsznak. Kapás Boglárka (200 m pillangó), Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes) és Burián Kata (200 m hát) Hosszú Katinkával is megmérkőzik, míg Késely Ajnának (400 m gyors), Békési Eszternek (200 m mell), Kozma Dominiknak (200 m gyors) és Bernek Péternek (400 m gyors) három külföldi lesz az ellenfele.

Összesen 68 versenyző indul Budapesten, köztük olimpiai és világbajnokok, így a svéd Sarah Sjöström, a dél-afrikai Chad Le Clos, az olasz Federica Pellegrini és az amerikai Anthony Ervin.

A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek egymással, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a legjobbakat, olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, ranglistavezetőket hívja meg. A számok győztesei 10 ezer dollárt kapnak, a második helyezettek 8000, a harmadikok 6000 ezer, a negyedikek 5000 dollárt vihetnek haza, míg egy esetleges világcsúcs további 20 ezer dollárt ér.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott