Létrehozva: 2018.11.10.

Szédületes magyar siker, Egerszegi Krisztina kedvencét ünnepli Európa

Holtversenyben lett 2018 második legjobb ifjúsági korú sportolónõje Késely Ajna. A fiatal úszóbajnok jobban izgult, mint egy versenyen.

Az Európai Olimpiai Bizottság tagjainak szavazata alapján Késely Ajna – holtversenyben egy másik jelölttel – lett 2018 második legjobb ifjúsági korú sportolónője Laura Stigger kerékpárversenyző mögött.

A Kőbánya SC úszója fantasztikus éven van túl, az ifjúsági Európa-bajnokságon hét érmet, köztük öt aranyat nyert, nem sokkal később Glasgow-ban a felnőtt sportolók mezőnyében két ezüst- és egy bronzérem volt a mérlege, utána pedig három aranyat nyert az ifjúsági olimpián.

„Egyenesen a százhalombattai rövid pályás bajnokságról érkeztem Gyuri bácsi kíséretében Marbellába, az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlésének otthont adó tengerparti városba, és az igazat megvallva csak itt értesültem arról, hogy milyen nagy eseménynek a résztvevője lehetek.

Büszke vagyok arra, hogy a nevem felkerült a díjvárományosok listájára, még inkább a végső helyezésemre.

Amikor arra kértek, hogy álljak ki a nemzeti olimpiai bizottságok vezetői és a díszvendégek elé, szavamra mondom,

jobban izgultam, mint egy úszóversenyen.

Az angol nyelvet választva számoltam be arról, mekkora megtisztelés számomra a szavazás eredménye, aztán felsoroltam az idei legnagyobb eredményeimet, majd azt is elmondtam, hogy

minden az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinával kezdődött, az ő ihletésével, biztatásával és tanácsaival.

Az alig kétperces időkeretembe annyi még belefért, hogy megemlékezzek a családomról, a testvéremről és a csodálatos kiskutyámról”

– nyilatkozta Ajna az SzPress Hírszolgálatnak.

Egerszeginek egyébként 2012-ben, a gyerekbajnokságon akadt meg a szeme az akkor 11 éves Ajnán, akit első látásra megkedvelt. Azóta minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítsen a kedvencének.

origo.hu

Mutatjuk Orbán Viktor és Hszi Csin-ping legfontosabb bejelentéseit

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Forró: Ez a teszt elárulja, mennyire vagy jó szerető!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon