Létrehozva: 2018.10.31.

Kiderült, Dudás Dániel ezért nem kísérte el külföldre Hosszú Katinkát

A háromszoros olimpiai bajnok úszó az edzõjével repült Ázsiába. Csapattársai már az országos bajnokságra készülnek.

A 2018-as úszó-világkupa sorozatból már csak három verseny van hátra, sorozatban Peking, Tokió és Szingapúr. Az ázsiai viadalokon Hosszú Katinka természetesen ott lesz, Dudás Dániel viszont kihagyja a háromhetes túrát, amiben anyagi okok is közrejátszanak.

Dudás a korábbi négy állomás (Kazany, Doha, Eindhoven és Budapest) mindegyikén rajtkőre állt, érmet is tudott nyerni. Pekingben viszont nem lesz ott, a magyar úszók közül csak Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid nevét lehetett megtalálni az előzetes nevezési listán.

„Ez Dani döntése volt, mert amellett, hogy költséges egy ilyen ázsiai túra, és neki önköltségből kellene megoldania, számára fontos volt az is, hogy a klubot képviselje a jövő heti rövid pályás országos bajnokságon” – nyilatkozta a %RIPOST%-nak Katinka sajtósa, Kiss Kinga, akitől azt is megtudtuk, hogy az Iron Swimből csak Hosszú vesz részt az ázsiai versenyeken, mégpedig edzője, Petrov Árpád kíséretében.

origo.hu

Romhalmaz lett a luxushotelnek szánt emeletes hajóból - képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Pressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon