Létrehozva: 2018.04.07.

Magánéleti titkot fecsegett ki az ultradögös magyar versenyző

Keszthelyi Vivien azt is elárulta, hogy kislányként mit csinált babázás helyett.

Rámosolygott a szerelem Keszthelyi Vivienre: a szépséges magyar autóversenyzőnek sikerült párt találnia magának, pedig bevallása szerint alig van ideje a pasizásra. A 17 éves tehetség a magánéletén kívül egyéb kulisszatitkokat is elárult a %RIPOST%-nak.

„Sok szabadidőm nincsen, de most van alakulóban egy kapcsolat, meglátjuk, mit hoz a jövő. Szerintem minden rendben lesz” – mondta sokat sejtetően a tinipilóta, akiből csak annyit sikerült kihúznunk, hogy nem magyar a szerencsés kiválasztott.

„Kislányként babázás helyett műanyag dzsipet vezettem, azzal szórakoztam otthon. Persze nem értem el a pedálokat, úgyhogy tolni kellett engem hátulról. A szüleim később egy héten keresztül minden órában próbáltak lebeszélni arról, hogy autóversenyző legyek, de látták rajtam, hogy mennyire kitartó vagyok” – mesélte Vivien, aki azt is elmondta a %RIPOST%-nak, hogy soha nem volt B-terve, csak a versenyzés érdekli.

 

Vivien Keszthelyi Official (@vivien_keszthelyi) által megosztott bejegyzés,

Ha kíváncsiak vagytok további titkokra Viviennel kapcsolatban, akkor keressétek a szombati lapszámot az újságárusoknál!

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

„Az egész országot mozgósítani kell” – sokkoló üzenet jött Ukrajnából

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó