Létrehozva: 2018.03.19.

Kellemetlen vallomás: kitálalt Shane Tusupról a volt úszókapitány

Az amerikai edzõ alig mert megszólalni eleinte. Utána leginkább csak ordított.

Könyvet írt Feszített - Víz - Tükör címmel Hargitay András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, aki a Kiss László-ügy és Gyárfás Tamás megbuktatása mellett a Hosszú Katinka, Shane Tusup páros történetéről is papírra vetette élményeit és gondolatait. A DIGI Sport híradójának többek között felidézte az első találkozását Shane Tusuppal, amiben elég kellemetlen dolgokat is elmondott az amerikai edzőről.

„Amikor első alkalommal találkoztam vele, akkor el is mondtam neki, hogy mennyire nagyra tartom, és hogy tulajdonképpen mindazokat elmondják róla, amit annak idején Széchy Tamásról mondtak el. Akkor még más volt a viszonyunk. Az évek során aztán ő megváltozott, testileg is, hiszen kigyúródott, eleinte még csak egy kis vékony fiatalember volt. Szinte alig mert megszólalni, aztán később, amikor megszólalt, akkor leginkább csak ordított” – mondta Hargitay a Sport 24-nek.

A magyar úszósport jelenlegi talán legmeghatározóbb kérdése, hogy Shane Tusup marad-e Hosszú Katinka edzője.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez az elképesztő szoros és magas szintű kapcsolat, ami közöttük van, az így szétrobban. Õk ketten már letettek valamit az asztalra, ezt tovább folytatni, töretlenül - bár azért most már megtört egy kicsit ez a lendület - anélkül nem lehet, hogy ne Shane folytatná tovább az edzést. Ha valaki más átveszi, kell egy kis idő, amíg összeszoknak, összeforrnak, kérdés, hogy mennyi ideig tart ez a kis idő. Ez az év szinte biztosan rámegy” – állítja a korábbi úszókapitány.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

life.hu

Ez a 3 csillagjegy figyeljen: furcsa üzenetet küld az őrangyala

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó