Létrehozva: 2017.11.21.

Szalai kemény szavai, ennyit tett Storck a magyar válogatottért

A magyar válogatott csatára sokat sejtetõen beszélt az ex-kapitányról, akinek ugyanakkor sokat köszönhet.

Elismerően, mégis némi kritikával beszélt Szalai Ádám Bernd Storck korábbi szövetségi kapitányról. A Hoffenheim csatára elismerte, sokat köszönhet a német szakembernek, azonban a csapat az Európa-bajnokság óta nem fejlődött, így törvényszerűnek tűnhet az MLSZ döntése.

Szalai a www.csakfoci.hu internetes oldalnak adott hosszabb interjút, ebben kérdezték meg tőle, mit hagyott maga után Storck.

Az Eb-szereplést és csoportkörből való továbbjutást. Ennyit

– válaszolta Szalai, aki hozzátette, a folytatásban már csoda kellett volna a világbajnoki szerepléshez.

'Az Eb-n elért eredményekkel magasra tettük a lécet, amit nem tudtunk átugrani, a selejtezők sajnos nem úgy alakultak, ahogy vártuk. Persze, a sorozat előtt tudtuk, hogy Portugália és Svájc magasan kiemelkedik a csoportból, de nagy csalódásként éltük meg a szereplést."

Szalai a cikkben beszél az új magyar kapitányról, Georges Leekensről, valamint a csapat andorrai és luxemburgi kudarcáról is.

A teljes interjút ITT olvashatod el.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra