Létrehozva: 2017.11.09.

Palotaforradalom az úszóknál, óriási bajban a világhírű magyar edző

Összefogtak ellene a szülõk. Szomorú és felháborodott az idõs szaktekintély, aki Shane Tusup egyik legfõbb kritikusa.

Összefogtak a kecskeméti úszók szülei Törös Károly ellen. Kikényszerítették a vezetőkből a 75 éves vezetőedző kirúgását - értesült a Bors.

"Huszonöt szülő közül tizennyolc azzal vádolta Töröst, hogy elavultak a módszerei, és jobb, ha trénert cserél a klub. A szemére vetették: úszóink az idén gyengélkednek"

- idézte a lap Szigeti Tibor elnököt, aki többek között éppen a történtek miatt távozik a klub éléről.

Négy évig dolgoztam Kecskeméten, szomorúan és felháborodással fogadtam a szülők palotaforradalmát

- mondta Törös, aki a továbbiakban az úszószövetségben kamatoztathatja a tudását.

"Rengeteget tett a magyar úszósportért, ezért nem engedjük el a kezét. Hogy milyen munkakörben dolgozik, egyelőre nem tudom, de szükség van rá"

- fogalmazott Wladár Sándor elnök.

A majd' fél évszázadig külföldön élt magyar szaktekintély (ahogy világszerte ismerik: Karoly von Törös) korábban nagy adok-kapokba bonyolódott Hosszú Katinka amerikai edző-férjével, Shane Tusuppal.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

metropol.hu

Titkos megállapodás: botrányosan pazarló testületet tervez a XV. kerületi baloldal?

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria