Létrehozva: 2017.10.18.

Beszólt a sztáredző a Fradinak, kirúgatná Dollt

Hibázott a német az igazolásokkal? Bölöni László külföldrõl is jól látja, és sorolja is a magyar labdarúgásban tapasztalt hibákat.

Terjedelmes és tanulságos interjúban sorolja a magyar labdarúgás hibáit Bölöni László a Nemzeti Sportban. A 64 éves szakember a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőitől a honi focistákon át a klubokat is éles kritikákkal illeti.

Az egykori 108-szoros román válogatott, BEK-győztes világklasszisból lett edző - jelenleg a belga Royal Antwerp szakvezetője - többek között körülírja a Ferencvárost is. Konkrét nevek említése nélkül ugyan, de egyértelműen beleszáll Thomas Doll vezetőedzőbe és a Fradi (korábbi) igazoláspolitikájába is.

"Én nem engedhetem meg magamnak, hogy kiegészítő embernek szerződtessek légiósokat. Beszéltem az egyik magyar klubelnökkel, s arról faggattam, miként lehetséges, hogy náluk egyszerre több külföldi is a padot koptatja. Ha pályán vannak, szavam sincs, de mit keresnek a kispadon? Az elnök azonban örült annak, hogy a német edző a kapcsolatai révén német futballistákat tud a klubhoz vinni. De a jóisten áldja meg, ha csak olyanokat képes megszerezni, akik a padra ültethetők le, akkor

nem veregetni kellene a vállát, hanem el kellene küldeni az illetőt!

Bölöni később azt is megemlíti az interjúban, hogy a magyar NB I-ben éppen a Fradi kispadján próbálta volna ki magát a legszívesebben.

"Mondjuk a Fradinál szívesen tettem volna egy kísérletet, mert nem feltétlenül a pénz érdekel, s megengedhetem magamnak, hogy az Üllői útra szerződjek, de nem volt igazán erős a késztetés, hogy feltétlenül az NB I-ben edzősködjek"

- mondta a szaktekintély, akinek a nevéhez többek között Cristiano Ronaldo felfedezése is fűződött a lisszaboni Sporting trénereként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott