Létrehozva: 2016.12.05.

Csókra számított, ököllel kapott a sztár

Balhéba torkollt két ökölvívó sajtótájékoztatója. David Haye és Tony Bellew egymásnak esett az asztalok mögött.

David Haye és Tony Bellew mindent megtett annak érdekében, hogy izgalmasabbá tegyék a márciusi bunyójukat. A két nehézsúlyú öklöző londoni sajtótájékoztatója nem a diszkrét kérdésekről, és a kedélyes válaszokról szólt, a két bokszoló egymásnak esett, a biztonságiak szedték szét őket - írta a The Sun.

Bellew indokolt, szerinte Haye túl közel került hozzá:

Nézzék! Haye olyan közel lépett hozzám, hogy azt hittem, megcsókol.

Valamit félreértett, nem ezért jöttünk, így hát arrébb taszítottam. Nem erősen, csak a miheztartás végett. Ezután megütött.

Haye-t felpaprikázta a balhé, máris elárulta, mi lesz a március 4-i meccsen:

Akkor ütöm ki ezt az embert, amikor akarom,

csakis rajtam áll. Nem is értem, hogy képzeli, hogy ő fog engem kiütni – mondta.

Magyarán szavakkal és tettekkel is megágyaztak a meccsnek. Reméljük, ezek után nem okoz csalódást az ütközetük!

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Őrjöngenek a Netflix előfizetők: felháborító döntést hozott a szolgáltató

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon