Létrehozva: 2016.08.06.

Újabb kínos Messi-ügy: mi köze a népirtó háborús bűnöshöz?

Ez ám az ultraciki! Kínos helyzetbe került a Barca-rajongó államfõ.

Az FC Barcelona egy képviselője társaságában, Lionel Messi aláírt mezével feszített a kamerák és fényképezőgépek kereszttüzében, újságírók előtt Omar al-Basír szudáni elnök – legalábbis ő így tudta. Aztán kiderült: a fentiek több helyütt sántítanak.

A hágai Nemzetközi Bíróságon 2008-ban népirtás, emberiség elleni és háborús bűnök miatt elítélt afrikai államfő eleinte nagyon boldog volt a kedves meglepetés miatt. Kivált, hogy a hölgy, Elisa Plasco elmondta: a világhírű klub és minden játékosa örömmel veszi, hogy Al-Basír megkapja ezt az ajándékot.

Cserébe az elnök biztosított mindenkit, az afrikai ország lakosságának kilencven százaléka Barca-szimpatizáns.

Csakhogy Szudán első embere másnap már azon lepődött meg, hogy a nagy eseményről miért csak a szudáni média számolt be?

Al-Basír sporttanácsadója utánajárt a dolgoknak, amelyek nevetségessé tették a politikust. A katalán sztárklubtól megtudták, hogy sem az „ereklyéről”, sem a „Messi-mezt” ünnepélyesen átadó nőről sem tudnak semmit a Barcánál. Semmi köze Messiékhez; egy befektetési cég tulajdonosaként akart a szudáni vezető bizalmába férkőzni.

origo.hu

Méhek támadták meg a magyar-német meccs helyszínét

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

borsonline.hu

"Kínt, szenvedést látok" - A magyar jósnő szerint ekkor jön a világvége

hirtv.hu

Ursula von der Leyen nem tartotta be ígéretét a kisebbségvédelem kérdésében sem + videó

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

vg.hu

Foci-Eb 2024: ezeken a helyeken nézhetjük óriás kivetítőn a meccseket

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

mindmegette.hu

Hidratál, és fényvédőként is alkalmazható a nyár legnépszerűbb gyógynövénye

ripost.hu

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: furcsa hangjelek oldhatják meg a rejtélyt

ripost.hu

Halálos baleset történt Magyarországon, friss házas az áldozat

ripost.hu

Kétperces helyesírási teszt: mennyit találsz el?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Tilos a vereség, szerda este minden eldőlhet a németek ellen

TÜZELŐÁLLÁS

Tragikus évforduló: „Roppant fájdalmat élek át" - megszólalt Suhajda Szilárd barátja

TÜZELŐÁLLÁS

Ronaldo máris kiakasztott mindenkit, itt az első botránya - videó

TÜZELŐÁLLÁS

"Képesek vagyunk javítani" - ennél csak jobb jöhet a foci-Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Rossinak menekülnie kellett; szigor a magyar szurkolóknál

TÜZELŐÁLLÁS

"Így születtem, ennyi a testalkatom" - visszaszólt az internet magyar sztárja

TÜZELŐÁLLÁS

"Pontot kell szerezni a németek ellen" - kitálalt a Fradi volt edzője a válogatottról

TÜZELŐÁLLÁS

„Egy-két dolog meglepett minket" - nagy a baj a magyar válogatottnál